IKON - Selfish Love 13. rész (yaoi)

Selfish Love

13. rész

JunHoe: - Jinny nem kell aggódnod, elleszek, csak unalmas egyedül bámulni a semmibe, ráadásul a telefonom sincs meg. - töröltem le könnyeit, és próbáltam megnyugtatni. - Nem akarsz felmászni mellém? Nem tudok felkelni, hogy, megöleljelek...

Jinhwan: Törölgette könnyeimet miközben nyugtatgatott.

- Nem akarsz felmászni mellém? Nem tudok felkelni, hogy, megöleljelek... - nem is kellett végig mondania, már le is rúgtam a cipőmet és felpattantam mellé. Olyan jó, hogy bevezették az új ágyakat. Egy ágyon így elfér két ember is, az igaz hogy nem kényelmesen, de elfér. Fejemet nyakhajlatába fúrtam és sírtam tovább egy darabig, aztán elaludtam.

JunHoe: Tudtam, hogy az ápolónő nem fog ennek örülni, de ha álmos had aludjon. Hátát simogattam, és tincseit babráltam. Teljesen felkavart, amit éreztem. Nem tudtam eldönteni, hogy ez mi. Addig gondolkodtam ezen, míg végül pilláim elnehezedtek, és végül elnyomott az álom.

Jinhwan: Arra keltem fel, hogy fázok. Amikor kinyitottam a szeme, észrevettem, hogy az ablak nyitva van, ugyan is este elfelejtettem becsukni. Lassan kibújtam Junhoe ölelő karjaiból, majd halkan odasétáltam az ablakhoz, becsuktam és a "saját" ágyamba feküdtem. Hamar visszaaludtam.

JunHoe: Arra keltem fel, hogy senkit sem öleltem, senki sem nyomta a gipszel karomat. Morcosan kinyitottam a szemem. Félig ki voltam takarva, és majd megfagytam. Próbáltam betakarni magam, de egyetlen egy végtagomat tudtam csak mozgatni. Morogtam magamban, miközben fogtam két kezemmel a takarót, és a végét rugdostam, hogy felkerüljön rám, de nem jártam sikerrel. Erőtlenül elengedtem magam és balra fordítottam a fejem. Jinhwan ott feküdt a mellettem lévő ágyon. Miért nem mellém fekszik, be mikor felkel?!

Jinhwan: Elég fura álmom volt, miután visszafeküdtem. Valahogy ide került hozzám mama és vigasztalt, míg én öngyilkos lettem, hogy hozzá tudjak bújni. Miért álmodtam ezt? Ez nagyon felkavaró. Kinyitottam a szemem és elmosolyodtam. Junhoe morcosan feküdt kitakarva. Kikeltem az ágyból, odasétáltam hozzá, hogy betakarjam, s amikor ez megvolt odaültem mellé és egy puszit nyomtam szájára

- Jó reggelt!

JunHoe: Jinhwan nem aludt sokáig, de néha ráncolta homlokát, ami azt jelentette, hogy nem álmodott túl jót. Mikor odasétált hozzám és betakart, teljesen megnyugodtam. Amin pedig meglepődtem, és újra felzaklatott, hogy adott egy puszit az arcomra. Ezt miért csinálja? Nem vagyunk együtt!

- Neked is. - motyogtam zavartan, miközben elhelyezkedtem a matracon.

Jinhwan: - Neked is!

- Kérsz valamit enni? - kérdeztem halkan. Csak néztem rá, szomorúan, amikor a kezemben megindult telefonom rezgése. Gyorsan rápillantottam a kijelzőre. Anyu volt az. Nem akartam vele beszélni, ezért kinyomtam. Visszapillantottam Junhoe-ra.

- Ma haza kéne mennem, sok dolgom van - hazudtam neki, de ez kegyes hazugság volt. Nem akartam így látni tovább, egyszerűen fájt így látni. - Remélem nem baj, ha elmegyek - mondtam majd lábamra húztam cipőmet.

JunHoe: - Nem baj de Hanbint küldd be majd. Ja és Jaewon hyungot. Kell a társaság. Majd még gyere be mikor lesz időd. - erőltettem magamra egy apró mosolyt, majd hagytam, hogy elmenjen. De nem akartam.

- Jinhwan? - szóltam kicsit hezitálva mielőtt még kiment volna.

Jinhwan: - Nem baj de Hanbin küldd be majd. Ja és Jaewon hyungot. Kell a társaság. Majd még gyere be mikor lesz időd - aprón felhúzta szája szegletét. Már indultam volna, amikor a nevemet mondta. - Igen? - kérdezek vissza, mert kíváncsi voltam mit szeretne. Még nem mennék el csak kajáért, aztán visszajönnék a kocsi kulcsomért, szóval remélem, nem aggódik, hogy elmegyek.

JunHoe: - Ide tudnál jönni egy kicsit? - kérdeztem reménykedve, hogy nem fog rákérdezni, mit akarok. Az kínos lenne. Persze tudom, mit válaszolna, és gondolna.

Jinhwan: - Ide tudnál jönni? - kérdezte én pedig elengedtem a kilincset és megfordultam.

- Természetesen - indultam meg felé kicsit félve, ami miatt a lábam remegett. Odaültem mellé a "kijelölt helyemre" és rápillantottam - Igen?

JunHoe: Mikor leült mellém nagy erőfeszítésekkel felültem, egyik kezemet felvezettem álla alá, figyelve, nehogy beverjek, neki egyet a gipszel, és lassan megközelítettem íves puhaságait. Mikor eltűnt köztünk a távolság, egy gégehangot hallattam, és lágy csókba hívtam, derekára csúsztatva másik kezemet, ami biztosan nem lehetett neki olyan kellemes érzés a gipsz miatt, de ki akartam fejezni magam valahogyan.

Jinhwan: Eléggé meglepett tette. Egyik kezét állam alá vezette és közelített ajkaim felé. Hamar megszűnt közöttünk a távolság. Ajkaink összeértek. Másik kezét derekamra csúsztatta, ami nem nagyon tetszett ebben az esetben. A gipsze nyomja a csontomat, ami nagyon fáj, emiatt belenyögök szájába. Az érzés, amit kivált belőlem Junhoe, az leírhatatlan.

JunHoe: Mikor belenyögött számba lúdbőr fedte el karomat és lábaimat. Derekáról az ágyra ejtettem a kezem és kicsit megdöntve apró testét, majd alsó ajkát megszívtam. Ha nem lett volna rajtam az a retkes gipsz, már rég a pólója alatt taperoltam volna selymes bőrét...

Jinhwan: Amikor levette kezét derekamról egy kicsit könnyebbnek éreztem a csontomat. Kicsit hátra döntve megszívta alsó ajkamat. Kívántam őt, itt és most, csak gipszek nélkül és ezek szerint ő is engem. Határtalanul szárnyaltam, felfelé amit ő hál istennek nem érzett, legalább is remélem. A nadrágom két számmal nagyobb, mint az eredeti méretem, de így is kezdett szűkös lenni.

JunHoe: Alig kaptam már levegőt, de kifulladásig csókoltam puha párnáit. Egy cuppanó hanggal váltam el tőle, majd hátra dőltem ránézve. Ajkai vörösek voltak, és meg is duzzadtak, de csak minimálisan. Na, majd legközelebb.

Jinhwan: Egy cuppanó hanggal elvált tőlem és hátra dőlt önelégült fejjel. Éreztem, ahogy ajkam megtelt vérrel és lüktetett. Nem tudtam mit mondjak neki. Köszönjek és menjek vagy maradjak? Azt se tudtam hogyan szólaljak meg

JunHoe: Tetszett határozatlansága. Nagyon is. Ha nem lett volna rajtam gipsz, akkor az sem érdekelt volna, hogy kórházban vagyunk, és hogy kamerák is lehetnek bárhol, rámásztam volna. De inkább nem gondoltam erre, mert eléggé felhúzott már ezzel is.

Jinhwan: - Öhmm... én azt hiszem, akkor most megyek - pirultam el - Amilyen gyorsan csak tudok, sietek és hazafelé Hanbint hogy jöjjön be - álltam fel és az ajtóhoz mentem.

JunHoe: Úgy éreztem, hogy szörnyű hibát vétettem. Ha nem csókoltam volna, meg akkor nem lenne zavarba.

- Rendben... - mondtam alig hallhatóan, de biztos értette, hiszen olyan csend volt a szobába, mint még soha.

My Dark Life - 27.rész (yaoi)

My Dark Life

27. rész

*Youngjae pov.*

A sok gondolkodásom miatt elálmosodok, és hagyom is magamat átadni a nem éppen jónak mondható álmaimnak. Álmomban újra Daehyun a főszereplő. Ismét azzal a nővel és gyerekkel van, ami szörnyű látvány. Nem akarom ezt látni, nem akarom ezt érezni és nem akarom őt szeretni. Arra ébredek, hogy valaki a fejemre teszi a hideg tenyerét. Nagy levegőkért kapkodok, és ki is nyitom a szemem. A teremben a függönyök elhúzva a redőnyök sötétítik be az egész helyiséget ezért egy kislámpa ég mellettem. A másik oldalamra nézek ahol Zelo mosolyog rám, a tenyerét arcomra is levezeti tenyerét, amitől rájövök, hogy nagyon forró a fejem. Remélem, nem vagyok lázas...

- Rosszat álmodtál? - kérdezi suttogva, mire bólogatni kezdek és kifújom a bent rekedt levegőmet. Tovább vezetem a tekintetem a kórtermen és meglátok valakit a végében, egy székben ülve. Sokáig kell néznem, hogy rájöjjek, ki is az valójában.

Egy alvó Daehyun arca fordul felém, amire teljesen meglepődök. Mit keres itt?

- Azt mondta, hogy nem hagy itt téged. - szólal meg Jongup, és mint kiderül Zelo mellett ül a földön.

- Nekem pedig mondták otthon, hogy figyeljek rá. - lép be a terembe kávéval a kezében Himchan mögötte Yongguk.

- Én pedig Himchannal vagyok mindig. - ereszt el egy apró mosolyt. Most komolyan mind az öten itt vannak? És Daehyun miattam van itt? Ezt nem hiszem el. Velem vannak... oké nem miattam jöttek a többiek, de velem vannak és ez a lényeg.

Himchan meg Yongguk leülnek Jongup mellé én pedig jobbnak látom, hogy inkább felülök.

- Mennyi az idő? - nézek fáradtan a srácokra.

- Este kilenc. - válaszol Yongguk majd harap egyet a kezében tartott szendvicsbe.

- És Ő mióta van itt? – mutatok Daehyunra, aki miatt annyira hevesen ver a szívem még mindig, hogy félek, kiugrik a helyéről.

- Amióta bekerültél, csak WC-re ment innen, fürdeni, meg kajálni. – mondja Himchan, hangjában ott van az aggodalom, bár nem tudom ki miatt. Lehet, hogy az öccse miatt, de lehet hogy miattam.

- Mióta vagyok bent? – kérdezem, mire Yongguk a falatot lenyelve szólásra nyitja száját.

- Három napja.

- A szüleid nagyon aggódnak érted, remélem, tudod. – veszi át a szót Zelo.

- Tudom…

- Jae? – ül le mellém az ágyra Himchan és combomra simít. – Lehet egy kérdésem?

- Persze. – Tudom, hogy valami fontos lesz, amire őszintén kell válaszolnom.

- Miért csináltad? Daehyun nem beszélget velünk erről. Csak te tudod, hogy mi történt igazából, mert az orvosokat, ha megkérdezzük, annyit mondanak, hogy a szülőket kell megkérdeznünk. Őket pedig nem is látjuk, csak nagyon ritkán, mert nap közben mi nem vagyunk bent. – magyarázza el, én pedig lehajtom a fejem.

- É-én… együtt vagyok Daehyunnal… és… Lefeküdtünk… - kezdek bele a sztoriba, de már az elején bele is pirulok rendesen. – Zelo szülinapján történt az egész… aztán másnap már a suliban levegőnek nézett… Én nem tudtam mit higgyek, azt hittem, hogy nem szeret. Mikor elájultam, - nézek itt Yonggukra aki bólint, hogy tudja miről van szó – utána hazaindultam. Sírtam… Daehyun ott volt az utcában. Egy idegen nővel, és egy kisgyerekkel. – szorul el a torkom. – Hazarohantam, és bevettem pár gyógyszert. – buggyannak ki a könnyeim, de folytatom. – Nem értem, miért kellett kihasználnia, ha van már gyereke is? Miért mutatta azt, hogy bízhatok benne, mikor azt is elmondta nektek, hogy miért költöztem el? – fakadok ki mire Himchan befogja a számat.

- Youngjae! Mondtam már neked, hogy elmagyarázzuk, hogy honnan tudjuk, de te nem hallgattál miket végig. Dae naplót vezet, amibe minden egyes gondolatát leírta. Köztük ezzel kapcsolatban is. És mi pedig beleolvastunk, teljesen random az egyik oldalba ahol pont ez volt. Hidd el, Daehyun senkinek nem mondja el, ha egyszer megígérte. A másik meg. Daehyunnak nincs gyereke! Szerintem valamit nagyon félre néztél. – fejezi be ezzel, én pedig hatalmas szemekkel nézek rá. Most komolyan? Daehyunt hibáztattam a semmiért.

- Srácok kimentek egy pár percre? – szólal meg hirtelen a sarokból a mély, és rekedtes hang, mire elsápadok, és lassan vezetem oda a tekintetem. A többiek egy emberként fordulnak arra, és meglepetten kelnek fel a helyükről. Mikor kimennek, Dae feláll a helyéről, és kimért léptekkel indul el felém. Minden szavam a torkomon akad, levegőt is elfelejtek venni. – Félreértettél valamit… - kezd, bele miután leül az ágyam melletti székre és elhelyezkedik. – Nekem barátnőm soha nem volt, és nem is lesz, nemhogy még gyerekem. Szerintem az unokanővéremmel láttál, aki Amerikából jött vissza két hétre. – mondja halkan, mintha bárki meghallhatna minket. Akkor ő engem szeret? És nem használt ki? A könnyeim újra elindulnak, de már nem bánatból. A semmiért vitatkoztam a srácokkal, a semmiért voltam szomorú és a semmiért kerültem kórházba.

- Sajnálom… - szólalok meg szemeibe nézve, ő pedig azonnal átölel, szorosan magához húzva, amit nem ellenzek. Lassan elenged, majd lenéz rám. Könnyeimet letörli, és ajkaimra csókol. Annyira hiányzott már tőle ez a kis gesztus… Olyan rég éreztem csókját, hogy most a hideg is kiráz tőle, persze jó értelemben.

Akkor rendeződni fog minden?

Annyi biztos, hogy biztonságban érzem magam jelenleg.

 

My Dark Life - 26.rész (yaoi)

My Dark Life

26. rész

Heló mindenki! Bocsánat hogy ilyen harmatos lepkefingnyival jöttem, de már folytatni szerettem volna, szóval feltettem ezt, ahogy volt. 

 Mindenesetre jó olvasást! <3

*Youngjae pov.*

Csak nézem Daehyunt, aki teljesen ismeretlen tekintettel néz rám. Nem tudom eldönteni, hogy mi az, amit látok. Félelem? Aggodalom?

- Nem… nem tudom, mit mondjak erre… - nézem a fehér takarómon azt a pontot, amit már a mondandóm előtt is bámultam. Ezt miért nem mondta előbb?

Kinyílik a kórterem ajtaja, és belép rajta egy szőke hajú, mosolygós nővér. Fiatalnak tűnik, és vidámnak, amitől jobb kedvem lesz. Legalább nem ragassza rám a rossz kedvét egy idősebb, morgós néni.

- Oh, hallom felébredt! – lép oda hozzám, majd valamit felír a kezében tartott lapra. – Lee Chaerin vagyok. – hajol meg, Daehyun pedig kicsit arrébb csúszik helyet hagyva a nővérnek, aki ezt megköszöni, majd az ágy mellé lép.

- Yoo Youngjae. – ültem volna fel, de a vállamnál fogva meggátol ebben.

- Hagyja csak az illemet, nem szükséges. Az orvosa mondta nekem, hogy én jöjjek be, neki műtétre kellett sietnie, remélem, megérti. – mondja kedves hangon, engem pedig kezd zavarni, hogy magázódik.

- Persze. – válaszolok halkan, majd visszanézek rá. – Nem lehetne, hogy tegeződünk? Nem vagyok hozzászokva, hogy magáznak… - vallom be kicsit zavartan, mire a lány mosolya elszélesedik.

- De, persze. Én is örülnék neki. – bólint egyet, majd visszatér a témára. – Feltehetek pár kérdést? – kérdezi, mire bólintok. – Emlékszel a balesetre?

- Nem igazán… - rázom meg a fejem, és reménykedek benne, hogy nincs semmi baj ezzel.

- Mi az utolsó emléked? - kérdez újból, jegyzetelve a lapra.

- Hogy… - akadok meg, nem akarom bevallani, hogy begyógyszereztem magam. – Bevettem pár gyógyszert… - sütök le tekintetem, és érzem, hogy Daehyun figyel.

- Mire vettél be ennyi gyógyszert? – és bumm… bele a közepébe. Mit mondjak? Hogy öngyilkos akartam lenni? Mondjam azt hogy elfelejtettem?

- Ideges lettem, és nem tudtam mit csináljak…

- Értem. Nos, átestél egy gyomormosáson, remélem több ilyen nem lesz. Sejtem, hogy mi lehetett az oka mind ennek, viszont nem vagyok rendőr, hogy kiszedjek belőled mindent. – belenyúl fehér köpenye zsebébe, majd kivesz belőle egy cetlit.

- Ez Dr. Kim Junmyeon. Pszichológus. Egyszer látogass el hozzá, és döntsd el hogy mész többször is, vagy inkább nem. Rajtad áll, ez egy lehetőség. Nos, én csak ennyit akartam. Még két napot itt kell töltened, utána mehetsz. Sziasztok! – azzal kettesben is hagy minket, én pedig nézem továbbra is a lapot. Dr. Kim Junmyeon. Egyszer lehet, hogy meglátogatom… Egyszer…

Miután a nővér kettesben hagyott minket, lesütöttem a tekintetem. Zavarba jövök attól, hogy Dae engem néz…

Vajon ő miért mondta el Himchanéknak hogy mit művelt velem Junhoe? Azt mondta, hogy megbízhatok benne…. De mégis elárult… Miért tette?

- Bárhogy is döntesz a továbbiakban, én megértem… - kel fel a székről, majd az ajtó felé indul.

- M-mi? – kérdeztem erőtlenül, ő pedig kiment a szobából. Ezt hogy értette? Most a kapcsolatunkról volt szó vagy a pszichológusról? Már megint miért nem kaptam választ?

Úgy éreztem, hogy megint csak süllyedek lefelé, és semmi sem tud rajtam segíteni…

IKON - Selfish Love 12. rész (yaoi)

Selfish Love

12.rész

 Sziasztok! Sajnálom a kihagyásokat, tényleg igyekszem ><
Jó olvasást minden IKON fannak! <3

JunHoe: Éppen belekezdtem volna a mesélésbe, de valaki kopogott. Jinhwan felállt, és az ajtóhoz ment. Milyen formás feneke van... Elfordítottam a fejem, nehogy ismét megnézzem, és vártam, hogy melyik orvos akar teleszurkálni mindenféle, éles, vékony undorító tűkkel.

Jinhwan: - Hogy kerültél ide? - kérdeztem és gyorsan becsuktam magam mögött az ajtót.

- Nem válaszoltál a parkban a kérdésemre - szétnézett, hogy ki hallhat minket, majd visszafordult és a fülemhez hajolt - Tudod, én még most is szeretlek, mint akkor - erre nem tudok mit mondani.

- Öhm... oké. Nekem most mennem kell, majd beszélünk - nyomtam egy puszit az arcára, majd gyorsan bementem Junhoe-hoz zaklatottan.

- Na? Hol is tartottunk? - ültem vissza az ágyra és elkezdtem enni.

JunHoe: Mikor kiment gyanakvóan néztem utána, de ráhagytam. Hamar visszatért és leült mellém.

- Na? Hol is tartottunk? - kérdezte mintha nagyon el akarná terelni a témát.

- Ott, hogy mi történt miután hazamentél. Erre egyszerű a válasz. Haza mentem. - csuktam le szemeimet és relaxáltam.

Jinhwan: - Ott, hogy mi történt miután hazamentél? Erre egyszerű a válasz. Meguntam a bátyámat és elmenten a parkba - csukta le szemeit pihenésképen.

- És azt tudod, hogy kerültél az aszfaltra kilapulva?

JunHoe: Kérdésére felkuncogtam.

- Azért nem voltam kilapulva. - nyitottam ki szemeimet rámosolyogva. - De egyébként fogalmam sincs... - gondolkoztam el egy kicsit, miközben éreztem, hogy a lábam fázik. Lenéztem, és láttam, hogy ki van takarva. - Jinhwan? - néztem rá szép, nagy szemekkel.

Jinhwan: Kuncogni kezdett. - Azért nem voltam kilapulva - mosolygott - De egyébként fogalmam sincs - egy kis ideig csend lett közöttünk, gondolkozhatott. Lenézett lábara ami ki volt takarva - Jinhwan? - nézett rám nagy szemekkel. Annyira imádom, amikor ilyen ártatlan fejet vág. Ilyenkor annyira...annyira aranyos, hogy megtudnám enni. Néha be is pirosodik az arcom amikor így néz rám. Ez most is így volt. Az arcom égett. Lenéztem lábaira, amik még gipszelve is szexik voltak.

- Igen? - felálltam hogy betakarjam lábait, majd bukóra kinyitottam az ablakot mert melegen volt. Nem ültem vissza, hanem az ablak előtt álltam hogy egy kicsit lehűljön testem.

JunHoe: Mikor betakarta a lábam, teljesen megnyugodtam.

- Csak be kellett takarni. - vigyorogtam rá, majd ásítottam. Az ablakhoz lépett és kinyitotta azt. Végig mértem sokadjára izmos lábait, tökéletes combjait, kerek fenekét és vékony felső testét. Mint mindig utoljára hagytam gyönyörű arcát...

Jinhwan: - Csak be kellett takarni - ásított egy nagyot én pedig felnevettem.

- Én most hazamegyek, összeszedek pár cuccot, amik kelhetnek neked és behozom. Az orvos azt mondta egy hamar nem mész haza, haza pedig úgy értem hozzám - léptem az ágyához, nyomtam egy puszit az orrára és magára hagytam. Lesétáltam a harmadik emeletről egyenesen a portáshoz és megkérdeztem jár-e errefelé busz, amire csak annyit felelt öt perc séta után ott a buszpályaudvar. Megköszöntem és elsétáltam a buszokhoz. Szerencsém volt, mert pont akkor értem oda, amikor az elindult.

JunHoe: Mikor az orromra puszilt, éreztem illatát, amire szívverésem meglódult. Elhatároztam, hogyha még egy ilyet csinál, nem csak nézek magam elé... Lágy ajkaira már csak gondolni tudtam, mert el is hagyta a kórtermet.

Jinhwan: Egy kis idő múlva otthon is voltam. Amíg Junhoe nem figyelt, elvettem a papírt, ami a szekrényén volt. Hamar rájöttem, hogy azt én írtam még reggel. Miért volt nála? Nem sokat foglalkoztam ezzel, beszaladtam hozzájuk egyenesen fel a szobájába. Szerencsére a bátya nem volt otthon. Gyorsan összepakoltam pár pólót, alsógatyát, nadrágot és zoknit. Aztán átmentem a fürdőbe egy fogkeféért, egy fogkrémért és egy dezodorért, utána elvettem pár kottát a nappaliból és egy könyvet is. Minden cuccot letettem a kanapéra, gondosan elrendeztem őket. Felszaladtam a szobájába kedvenc sporttáskájáért, amibe belepakoltam. Kimentem a házból, át a saját házamba a kocsi kulcsomért és visszamentem a kórházba.

JunHoe: Amíg nem volt velem Jinhwan, szörnyen unatkoztam. Bejött egyszer egy ápolónő, vele egy orvos, túlestem egy vizsgálaton, majd magamra hagytak. Az emberek nem a saját problémájuk miatt diliznek be a kórházakban, hanem négy, teljesen üres, fehér csempével "díszített" fal közé van zárva, és nincs tévé. Bár konnektor van mellettem. Viszont a telefonomat sehol sem találtam. Lehet, hogy összetört a baleset közben?

Jinhwan: Leparkoltam az utolsó helyre, amit találtam. Mennyi ember van ebben a kórházban. Felmentem Junhoe-hoz.

- Szia - nyitottam be lassan - Minden itt van, amire szükséged lehet. Ruhák, tisztálkodó szerek. Hoztam pár kottát is és egy könyvet, ami a kezem ügyébe került - pakoltam be szépen a szekrénybe - Hogy vagy? - kérdeztem, mert kíváncsi voltam mi történt vele, amíg nem voltam itt.

JunHoe: Mikor belépett a kórterembe a szívem dobogása a kétszeresére nőtt.

- Megvizsgált egy orvos, de azon kívül semmi nem volt. Ugye nem hagysz egyedül? - ijedek meg, mert nem akartam egy percet sem egyedül maradni tovább.

Jinhwan: - Megvizsgált egy orvos, de azon kívül semmi nem volt. Ugye nem hagysz egyedül? - egyem meg. Milyen aranyos volt, nem tudom betelni a cukiságától.

- Persze, egy percre sem, csak amikor kimegyek pisilni vagy kajáért - nevetem el magam. Olvasni van kedvem, ezért előveszem az a könyvet, amit hoztam és jobban szemügyre veszem. Ez komoly? Pont a szürke ötven árnyalatát kaptam a kezembe? Mondjuk, szeretem ezt a könyvet, na de akkor is

- Mi lenne, ha ebből olvasnék? - mutatok rá vörös fejjel.

JunHoe: Meglepetten figyeltem a könyvet, majd őt.

- Pont ezt találtad? - nevettem fel ügyetlenségén. El tudom képzelni, hogy mire gondolt egyből. De nem. Nem olvastam belőle semmit sem, a bátyámé az összes könyv.

Jinhwan: - Nem tudtam, hogy ezt a könyvet hoztam el - nevettem el még jobban magam. Elkezdtem olvasni és egész hamar eljutottam a feléig. Amikor leraktam a könyvet ásítottam egy nagyot és kinyitottam az ablakot. Nagyon melegem lett. - Elmegyek valami vacsit venni, hozzak neked is valamit vagy megvárod, míg hozza az orvos? - kérdeztem meg. Amíg vártam a válaszára elővettem egy kis pénz és a telefonomat, hogy felhívjam anyuékat hogy vannak. Mama halála óta nem beszéltem velük. Nagyon hiányzik! Csak annyit vettem magamból észre hogy zokogok, Junhoe gipszelt kezébe bújva.

JunHoe: Mikor Jinhwan megkérdezte, hogy hozzon-e valamit hezitáltam. A kórházi koszt szar... Leguggolt elém nézve a telefonját, majd hirtelen könnyezni kezdett. Fel akartam ülni, de visszatartott az ágy. Kinyújtottam felé a kezeimet, és ujjaimmal fejét simogattam.

- Jinhwan ne sírj. Mi a baj? Miért sírsz? - kérdeztem tőle zaklatottan.

Jinhwan: - Könnyű azt mondani, hogy ne sírjak. Most hogy mama meghalt, anyuék összeroppantak. Az hogy te kórházba kerültél, az nekem rossz. Most miattad is aggódhatok. Nem akarom, hogy bármi bajod essen, és ha még is, totálisan kikészülök - kezdtem hangosabban zokogni. Nagyon szeretem őt, és most csak rám számíthat. Szülei nincsenek, a bátya pedig egy elmebeteg. Ha bármi baja történne, azt nem bocsájtanám meg magamnak.