My Dark Life - 24.rész (yaoi)

My Dark Life

24. rész

  

*Youngjae pov.*

Teljesen magamon kívül indulok el a WC felé, eloékat otthagyva, nem is foglalkozva semmivel és senkivel. Hogy teheti ezt velem? Tudja jól! Ő tudja nagyon jól, hogy min mentem keresztül ez előtt! És erre pont Ő, akitől nem is vártam, kihasznált. Eljátszotta, hogy valóban szeret, de közben csak egy éjszakára kellettem neki!
Bezárkózok egy fülkébe, és ne foglalkozva Zelo kiáltásaival, miszerint hol az ördögbe vagyok, leültem a WC lehajtott fedelére.

Csak nézek magam elé, és próbálom visszatartani a sós, forró könnyeimet. Nem akarok sírni. Nem szabad, erősnek kell maradnom. Zelonak egy annyit kinyögtem, hogy „hagyjatok egyedül” és meg is tették. Gondolom észrevették, hogy nincs minden rendben.
Mikor csengetnek, erőt veszek magamon és felkelek. A táskámat a vállamra kapom,és a teremig elmegyek, ahol már mindenki bent van kivélve NamJoon és Hoseok akik engem várnak a folyosón.

- Sziasztok! – köszönök nekik, majd meg sem várva a válaszukat bemegyek a terembe.

- YoungJae várj! – szól utánam NamJoon, de én csak leülök a helyemre és előpakolom a cuccaimat.
Egész nap csendben voltam, megmondtam NamJoonéknak is hogy nem vagyok jó passzban, és hogy nem szeretnék most beszélgetni. Zelo sem keresett, se Jongup, Himchan vagy a többiek. Most az egyszer nem is bántam.

Egész nap magamba fordulva elemeztem a saját kérdéseimet, amikre én sem tudtam a választ. Miért tette ezt? Miért használt ki engem? Miért pont engem? Tudja jól, hogy miért költöztem el. Tudta jól! Lehet, hogy csak magamat idegesítem ezekkel a gondolatokkal. A nap végén fáradtan indulok haza. Út közben azért Zelo megpróbálkozott, hogy kiszedje belőlem, de inkább magamban tartottam.

Otthon, a hűtőből előszedek pár édességet, meg üdítőt, és azokkal megyek fel a szobámba. Bezárom az ajtót, majd lepakolok. Az ágyamra dobom a hűtőből szerzett dolgaimat, majd a táskámat az íróasztalom mellé hajítom. Leülök az ágyra, felveszem a fülhallgatómat, és zenét indítok a telefonommal. Nem érdekel, hogy ki van itthon, nem érdekel, hogy mennyit hallanak ebből, nem érdekel, hogy mi a válaszuk. Csak a zene és a hasam érdekel.

Mikor minden nassolni valót megeszek, csak lesöpröm az ágyamat, iszok, majd eldőlök dúdolva a dallamot. Lassan kezd alábbhagyni sírásom, és az nyugtat meg, hogy legalább sírással vezetem le a feszültséget, nem pedig késsel. Ahogy ezen gondolkodok, felemelem bal karomat, hogy megnézzem mennyire gyógyult meg. Igaz, rohadtul viszket minden pillanatban, de a saját hülyeségem. Mindegyik vágást var takarja, ami régebbi az félig heg. Nem a legszebb, és ha ránézek, csak Junhoe jut róluk eszembe. Nem kellett volna ehhez folyamodnom, de már teljesen mindegy. Semmivel sem tudom eltakarni, annyi karkötőt nem vennék fel hogy az egész alkaromat eltakarja. Ahogy nézem a sebeket, mintha felszakadnának, elkezdek újra könnyezni. Leejtem a karomat magam mellé a párnára, és másik kezemmel letörlöm a könnyeimet. Junhoe után azt hittem, hogy nem fogok még egyszer ilyet csalódni, de be kell látnom, nem így működnek a dolgok. Daehyunban megbíztam, a felhők fölé emelt, és erre sokkal nagyobbat estem, mint Junhoe után. Nem hinném, hogy valakiben fogok még csalódni ekkorát.

- Youngjae kincsem, jössz vacsorázni? – kérdezi anya, pont mikor vége lett az egyik számnak, és így meghallom kérdését.

- Most kihagyom… - mondtam kicsit rekedt hangon, mire lemondóan sóhajt és egyedül hagy.

Estig sírtam, vagyis már lassan hajnalnak mondhattam. Mikor meguntam saját magamat is, bementem a fürdőbe és gyorsan lefürödtem, folyton vizezve arcomat, hogy ne legyen könnyes.

Egy törölközővel a csípőmön megyek a szekrényemhez, majd felveszek a sulihoz ruhát, mivel tudom, aludni nem fogok, majd leültem az íróasztalomhoz. Kínoz a tudat, hogy nem ölelt át, nem mosolygott rám és nem beszélt velem. Gyorsan megírom a leckét, tanulok, és mire pár ásítással végzek, addigra meg is szólal az ébresztőm. Anyám biztosan aggódik, amiért nem mentem le egész este enni. Kicsit talán megéheztem…

Lemegyek a konyhába a táskámmal együtt, és a hűtőhöz lépek. Egy szendvicset csinálok gyorsan, majd mikor beleharapok el is megy tőle a kedvem. Na, majd a suliba veszek reggelit…

Apa hagyott nekem egy levelet, hogy egyedül kell a suliig elmennem, ezért nagyot sóhajtva indulok el. Kicsit bennem van végig, hogy nem találok el odáig, de egy 5 perc elteltével sikeresen megtalálom az iskolát. Nos, akkor legközelebb is egyedül jöhetek.

A kapuban senki sem vár, ami nyugtalanít, nem tudom, hogy Zelo hol van, az is lehet, hogy haragszik rám. Bemegyek a suli meleg épületébe, és az aulában várom egy darabig barátomat, miközben a telefonomat nyomkodom.

Hamar beesik a bejáraton, mire én felpattanok.

- Zelo!

- Jae? Hát te? Ilyen korán? – kérdezi egyből, amint meglát.

- Beszélhetnénk? – húzom félre azonnal, válaszra sem méltatva.

- Mondd csak, mi a baj? – aggodalmaskodik, mire kifújom a levegőmet.

- Remélem nem haragszol a tegnapi miatt… én..én csak… nem is tudom mit mondjak… egyszerűen Dae… - próbálkozok értelmesen kinyögni valamit, erre Zelo csak átölel, ezzel elhallgattat.

- Semmi baj… Jongup elmesélte, neki pedig Himchan, és gondolom Himchan meg Daetól tudja… - szavai hallatán könnyek gyűltek így is feldagadt szemeimbe.

- Nem tudom, mit csinálhatnék… Azt sem tudom, miért teszi ezt… - kezdek halk sírásba, mire megsimogatja a hátam…

***

Mikor az utolsó órám közeledett már nem éreztem magam jól. Egész nap meg sem szólaltam, borzalmasan fájt a tudat, hogy Daehyun levegőnek néz. Mert igen, ezt tette. Amikor a folyosón elsétált mellettem, nem nézett rám, és meg se hallotta mikor utána szóltam. Talán utána kellett volna mennem?

A folyosón sétálva veszem észre Yonggukot, aki éppen a könyveit veszi fel a földről. Automatikusan segítek neki, amit mosolyogva meg is köszön.

- Mi van veled? Teljesen sápadt vagy Jae… - mondja, mikor elindulunk. Szerencsére ő is arra tart amerre én.

- Nem aludtam…

- Na, várj… Nem aludtad ki magad, vagy egyáltalán nem is aludtál? – kérdezi kicsit aggódva, mire lehajtom a fejem, és beharapom alsó ajkam, jelezve, erre nem válaszolok. Tovább sétálunk, Yongguk inkább nem kérdez, én pedig nem is hozok fel témát. Valamiért tényleg nem fűlik hozzá a fogam, hogy beszélgessek vele. Hirtelen megszédülök, valami furcsa érzés kerít hatalmába, ezért meg is állok. Yongguk aggódóan lép hozzám, én pedig érzem, hogy a fülem zúg, egyre hangosabban és hangosabban, aztán semmit sem érzek, csak annyit hallok, hogy pár ember felkiált, lányok sikítanak és utána teljes sötétség.

My Dark Life - 23.rész (yaoi)

My Dark Life

23. rész

 Sziasztok! Tudom, kicsit hanyagoltam ezt a ficit is, de ugye ahogy már említettem munka van, és hétvégén érek rá csak. Nos, kicsit szomorú a vége, de nyugalom, aggodalomra semmi ok, lesz folytatás, ahol minden kiderül (remélem sikerül hamarabb hozni :D)

Jó olvasást! <3

*Youngjae pov.*

Mikor a meglepettségem elmúlik, helyét az öröm veszi át. Nagy mosollyal megyek Daehyun után, aki a leterített pokróc felé megy. Leül, én is így teszek, és szinte egyből átölelem egy csók kíséretében.

- Tetszik? – kérdezi reménykedve. Miért kell ennyire túlizgulni? Gyönyörű az egész, nem értem minek aggodalmaskodik.

- Igen. Ez csodás! – bólintok, még mindig nyakán csüngve. Mikor elengedem, a pokróc melletti kis táskából elővesz egy üveg bort, és kettő poharat. – Ezek hogy-hogy nem törtek el? – kérdezem meglepve, ő pedig kuncogva rázza meg a fejét.

- Ha tudnám, elmondanám. – adja kezembe a poharakat, majd kibontja a bort. Mosolyogva tölti tele a poharakat, majd biztosan kitámasztva a boros üveget lerakja, és kiveszi kezemből az egyik poharat. Egymás szemébe nézve koccintunk, ami valami különös melegséget idéz elő mellkasomban, és leírhatatlan boldogság fog el. Beleiszok a borba, és rámosolygok.

- Először azt hittem, hogy nem fogsz eljönni, mert nem engednek a szüleid… - kezdek bele, mire félbeszakít.

- Ha nem engedtek volna el, akkor elszöktem volna. Nekem fontos ez az este. És terveztem egy kis sétát is ez után. – mosolyog rám, mire azok a bizonyos pillangók elszabadulnak gyomromban, és őrülten kezdenek el repkedni, így görcsbe szorul hasam. Sosem hittem volna, hogy pont Daehyunba fogok így belebolondulni. – Hoztam olyan sütit amit még délelőtt csináltam. – vesz elő egy kis szürke tetejű ételhordót, és odaadja. Levezem a tetejét, és megcsap az édes csokoládé, és meggy illata.

- Az illata jó – vigyorgok rá, mire felkuncog, és nézi, ahogy kiveszek egyet és beleharapok. Ahogy ízlelgetem az édességet, szemeim nagyra tágulnak, a tálat megszorítom és a kezemben lévő sütit egybe bekapom.

- Jaj meg ne fulladj! – nevet fel, mire felmutatom az ujjam, jelezve hogy ne nevessen, mert ráköpöm. Mikor lenyelem, magamhoz ölelem a dobozt, és összeszűkítve szemeimet felnézek szerelmemre.

- Ezt biztosan egyedül csináltad? – teszem fel lassan, és halkan a kérdést.

- Himchan segített egy kicsit. – mosolyogja el, én pedig bólintok. Értékelem, hogy elmondta.
Lerakom magam mellé a tálat, majd odamászok hozzá. Végignézi mozdulataimat, majd apró mosollyal hagyja, hogy azt tegyem, amit akarok. Nyaka köré fonom karjaimat és ajkaira nyomok egy puszit. Mikor rájövök, hogy ez egyikünknek sem lesz elég, egy lágy csókba hívom, hagyva, hogy átvegye az irányítást. Fölém kerekedik, és fejemet egyre jobban dönti hátra, ahogy úrrá lesz rajta a dominancia. Derekamra simítja kezét, én pedig hajába futtatva ujjaimat húzom magamhoz. Csak ne lásson meg minket senki… Elmélyíti a csókot, és ahogy mind a ketten elveszítjük fejünket, eldönt a földön, és nyakamat kezdi csókolgatni, amit hagyok, halk sóhajokat hallatva. Hirtelen ül fel, és túr bele a hajába, egy reménytelen sóhajt eleresztve.
- Bocsánat… nem lett volna szabad itt… - mondja, mikor elereszti már így is megkínzott tincseit.

- Nem… én voltam a hibás… hagytam – sütöm le tekintetem, és ujjaimat tördelem.

Miután kislányos zavarom eltűnik, és Daehyun feldob egy témát, elkezdünk beszélgetni a kapcsolatról, magunkról, és eltelik az idő. Este tizenegykor esek be a lakásba, ahol már egy lámpa sem ég, így a telefonommal világítok. Leveszem a cipőmet, és felosonok a szobámba. Gyorsan lezuhanyozok, hogy ne legyek büdös, és a rég látott ágyamba befekszem. Suli… ne már…

Reggel arra kelek fel, hogy teljesen kipihent vagyok, és már ne tudok aludni. Felülök, és ránézek a telefonomra, ami reggel 5:42-t mutatott. Na de jó… Hogyan keltem fel, majdnem egy órával előbb, mikor tegnap késő este értem haza?

Nem gondolkodok sokáig ezen, legalább több ideig készülődhetek. Felkelek, majd a szekrényemhez leülök, hogy előszedjek valami normális ruhát. Egy fehér-fekete inget előszedek meg egy szürke farmert, és gyorsan át is öltözök. Zokni meg pulcsi, mert az osztálytársaim közül senkinek sem kéne látni a vágásaimat, és már megyek is a fürdőbe, hogy elintézzem a reggeli teendőimet. Mikor kész vagyok vele, már 6 óra van, így lemegyek a táskámmal és telefonommal a konyhába. Apa kint ül, és kávézik.

- Jó reggelt – mosolygok rá

- Neked is. Tegnap elég későn értél haza… - kortyol bele a koffeinnel dúsított italba, de közben szemeit nem veszi le rólam.

- Ömm…Igen tudom, és ne haragudj… - vakarom meg tarkómat.

- Több ilyen ne legyen. – ennyivel el is intézi, még az utolsó cseppeket megissza a csészéből, majd feláll, lerakja a mosogatónál a kezében lévő használati tárgyat, majd rám néz. – Kész vagy?

- Még nem. – kapom össze magam és a táskámat ledobva a hűtőhöz megyek. Előszedem az anya által bekészített reggelimet, elrakom, felkapom a cipőmet és kabátomat majd felveszem a táskámat. – Most már igen.

- Akkor mehetünk is. – indul meg ő is a cipők felé. Előbb keltem, és előbb indulok… Legközelebb addig alszom, ameddig csak tudok.

Kint az udvaron kiráz a hideg, és egyből felébredek. Beülünk a hideg autóba, apa elindítja a motort, így már a fűtés is megy, és elindulunk. Nem szólunk egymáshoz, csak mikor elköszönök a suli kapujában. Zelo meg Jongup kint fagyoskodnak, így amilyen gyorsan csak tudok, odamegyek hozzájuk.

- Sziasztok! Komolyan…. nem kellett volna megfagyni miattam – indulunk be miután ők is köszönnek.

- Nem mondtad, hogy a fagyba ne álljak ki. – nevet fel Zelo mire csak megrázom a fejem. – Egyébként, hallottam hírét, hogy Daehyunnal randiztatok. – néz rám szeme sarkából, mire kicsit elpirulok.

- Igen, voltunk… bár, nem mondanám, hogy randi volt… a randi a kapcsolatok előtt van, nem? – nézek fel colos barátomra, mire felkuncog.

- Szóval együtt vagytok? Nem csak digi-dugi volt? – száll be a beszélgetésbe Jongup, mire elfordítom arcom.

- Legalább ne ilyen hangosan…. – szidom le mire mind ketten kiröhögnek. A folyosó végén meglátom Daehyun beszélgetni egy tanárral, így szívem hevesen kezd verni. Elmosolyodok, és mikor észrevesz, intek neki, de elfordul. Lehervad arcomról a mosoly, megfagyok, és megállok.

- Mi a gond Jae? – kérdezi Zelo, mire nem válaszolok, nézem daehyunt, aki lassan rám emeli tekintetét, aztán a folyosó másik felébe siet, majd lefordul. Szóval ennyi volt? Egy napig elhittem hogy végre valaki szeret, hogy végre megtaláltam az igazit, a másik felemelt, erre pedig csak jól pofán vág, és elsuhan mellettem a boldogság.
Megint…

IKON - Selfish Love 9. rész (yaoi)

Selfish Love

9. rész

Sziasztok! Tudom, egy ideje nem írom a részeket olyan szorgalmasan, de a munka teljesen kimerít, és alig van ötletem miatta. Ez a rész is csak úgy született meg, hogy már megvolt készen a wordbe, csak ki kellett javítanom a hibákat. 

Mindenkinek jó olvasást! <3

Jinhwan: Hazasiettem. Nem törődve semmivel és senkivel becsaptam magam után a bejárati ajtót, olyan songgal, hogy anyu kedvenc vázája, amit a nagyitól kapott, összetört. Amiatt még jobban elkezdtem sírni. Rohamos tempóban felsöpörtem és kidobtam a törött vázát. Annyira egyedül akartam lenni, hogy elfelejtettem, ma Junhoenál alszok. Felhívtam, hogy közöljem vele áll-e még az ott alvás.

JunHoe: Mikor hazaértem, befeküdtem az ágyba, mert a bátyám nem volt még otthon. A telefonom csengése sem szakított félbe, csak feküdtem és kipihentem a napi fáradalmakat. Mikor már egy jó ideig nem hallgatott el a telefonom, megnéztem ki hív. Jinhwan. Azonnal felvettem és nagy szemekkel bámultam magam elé.

- Szia. - köszöntem bele mosolyogva.

Jinhwan: Egy ideig vártam, míg felveszi.

- Szia - köszönt. Hangjából megítélve mosolygott

- Szia, ne haragudj, hogy zavarlak, azt szeretném megkérdezni, hogy áll-e még az ott alvásom? - kérdeztem félénken, mert tudtam, hogy a bátyja nem engedné, de azért reménykedni szabad.

JunHoe: Elméletileg ma a bátyám nem lesz itthon, szóval miért ne?

- Áll még. - bólintottam aprót, bár tudtam, úgysem látja. - Jobban vagy már? - kérdeztem, hogy legyen valami téma, mert nem szerettem a csendet, csak néha.

Jinhwan: - Áll még - egy kis ideig csend volt - Jobban vagy már? - túl nagy csend után megszólal.

- Jobban leszek, ha elmondhatom - miközben beszéltünk, összepakoltam azokat a dolgokat, amik kelhetnek. Elköszöntem Junhoe-tól, bezárkóztam és átmentem az úton. Mikor megérkeztem, csöngettem.

JunHoe: Mikor lerakta, gyorsan összeszedtem a szennyesemet és a szennyes tartóba dobtam, így máris rend volt. Őrület hogy minden ruhámat szétdobálom. Csengetett, tudtam, hogy ő az, ezért lementem és ajtót nyitottam. Mikor újra találkozott tekintetünk, nem tudtam leírni, hogy mit éreztem. A hasam görcsbe rándult, és izzadt a tenyerem.

Jinhwan: Kinyílt az ajtó. Találkozott tekintetünk, én pedig gondolkodás nélkül nyakába ugrottam és elkezdtem sírni. Szorítottam magamhoz, majdnem megfullasztottam, de abban a pillanatban nem érdekelt. Elváltam tőle, megtörölgettem szemeim és bementem. Leraktam a táskám az ajtóban és újra megöleltem.

JunHoe: Mikor átölelt és vállamon sírt fel azt hittem, hogy a szívem szakad meg. Belépett, lerakta a táskáját az ajtóba, és újra átölelt. Rosszul esett, hogy ennyire szomorú volt.

- Tudok valamiben segíteni? - kérdeztem szomorkás hanglejtéssel, miközben hátát simogattam gerince mentén.

Jinhwan: - Tudok valamiben segíteni? - kérdezte szomorkásan gerincem mentén simogatva.

- Majd ha elmondom azt a nagymamás dolgot, akkor jobban leszek. Szóval most kérlek, ülj le és had meséljem el - szipogtam majd a kanapéhoz húztam és leültettem - Kiskoromban, amikor mamám rosszul lett, én is rosszul lettem. Reggel emlékszel, hogy mennyire rosszul voltam - megfogtam kezét és az ölembe tettem - anya felhívott, hogy mama meghalt ma reggel, ugyan abban az időben, amikor én összeestem a konyhába. Amikor és puffantam a földön, ugyan abban a másodpercben esett össze ő is. Körülbelül 20 percig volt még életben. Szívrohamot kapott - ömlöttek könnyeim - És ha eszembe jutott volna, hogy kiskoromban is mi történt velünk, akkor felhívhattam volna anyát és közölhettem volna velük, hogy azonnal hívjanak mentőt mamához. De sajnos nem történt meg, ezért mondtam, hogy megöltem. AZ én hibám hogy meghalt - ölébe fészkeltem magam és keservesen síni kezdtem. Nem lehetett megállítani könnyeimet.

JunHoe: Teljesen meglepett Jinhwan mondandója. Az hogy ő ölte meg, ez durva kifejezés...

- Figyelj Jinhwan. Ez nem igaz, hogy megölted. Ilyet ne mondj. Rendben? - öleltem át, és letöröltem könnyeit hüvelykujjammal. - Kérlek, ne sírj. - simogattam csukott szemmel, és próbáltam visszatartani feltörekvő könnyeimet.

Jinhwan: - Figyelj Jinhwan. Ez nem igaz, hogy megöltet. Ilyet ne mondj. Rendben? - megölelt, miközben letörölte könnyeimet - Kérlek, ne sírj - simogatott. Olyan jó volt a karjaiban lenni, azt érezni, hogy fontos vagyok valakinek, akit szeretek, leszámítva a családomat. Kimerített a nap, ezért így ahogy voltam, sírás közepette, elaludtam.

JunHoe: Annyira sírt Jinhwan, hogy elhalkult egy idő után, és már csak halk szuszogását hallgattam. Mosolyogva felkaptam, majd angyali arcában gyönyörködve felvittem a szobámba. Az ágyra fektettem, és nekiláttam vetkőztetésének. Levettem cipőjét, zokniját azonban nadrágjánál megtorpantam. Ez biztosan jó ötlet? Lassan kigomboltam a rettenetesen szűk anyagot, és lágy mozdulatokkal lehúztam formás, fehér lábairól. A pulcsiját is levettem majd betakartam és magára hagytam a fürdőbe zárkózva.

Jinhwan: Egy kattanásra lettem figyelmes. Lassan kinyitottam a könnyeimtől összeragadt szemem, és csak annyit veszek észre a külvilágból, hogy egy ágyban fekszem. Amikor szemem hozzászokott a sötéthez, rájöttem hol is vagyok, Junhoe ágyában. De hogy kerültem ide? És hol van Junhoe? Egy darabig sötét volt, aztán egy felhő mögül kibújt a hold, fénye bevilágította a szobát. Ruháim a földön voltak. Nem törődve azzal, hogy itthon van-e Junhoe bátyja, lementem a konyhába egy szál alsógatyában. Kinyitottam a hűtőt és szerencsémre volt egy üveg soju és, ami még jobb volt, már fel volt bontva. Kerestem egy poharat és inni kezdtem. Mivel a soju elég erős pia, elég volt két kis pohárka ahhoz, hogy berúgjak. Mintha mi sem történt volna, visszatettem mindent a helyére és felmentem a szobába.

JunHoe: A fürdőbe egyre inkább Jinhwanon járt az eszem. Azokon a hófehér lábakon, amiknek már a puszta látványa is lázba hoz, de így hogy meg is érinthettem már az emlékre is libabőrös leszek. Lefürödtem, felöltöztem és kiléptem a fürdő ajtaján.

Jinhwan: Junhoe még sehol sem volt. Gyorsan visszapattantam az ágyba, összegömbölyödtem, mint egy labda és próbáltam aludni, de nem sikerült. Csak forgolódtam, amikor is Junhoe belépett az ajtón. Pizsamába volt. Most zuhanyozhatott, mert friss illata volt.

JunHoe: Az ágyamban feküdt Jinhwan és ébren volt. - Ébren vagy? - mentem közelebb az ágyamhoz majd be is másztam mellé. Valami megváltozott rajta...