My Dark Life - 25.rész (yaoi)

My Dark Life

25. rész

*Youngjae pov.*

Valaki simogatására kelek. Keze lágyan simul homlokomra, majd arcomra, és végül eltűnik. Várom mikor ér hozzám újra az illető, de leshetem, ugyanis csak szipogást hallok.

- Nyugodj meg, nemsokára úgyis felébred… - szólal meg egy mély hang,amit egyből beazonosítok. yongguk.

- De nagyon megijedtem… - hangzik a másik illető hangja, aki szerintem Himchan, de kicsit rekedten, sírva nem igazán ismerem fel. – Szegénykémnek annyira rossz… Először az, az állat, aztán Daehyun, most pedig hogy nem is szólnak egymáshoz, erre még rosszul is lesz… - hadar tovább, így már biztosra veszem, hogy Himchan.

- Halkabban édes, még a végén valaki meghallja. – szól rá nyugodt hangon Yongguk, én pedig megpróbálom kinyitni a szemem. Mikor ez sikerül, rájuk nézek, és pislogok párat. Himchanban megakad a levegő, ezt lehet látni, Yongguk pedig idegesen néz párjára. Elhomályosodik a tekintetem, és már a pislogás sem javít rajta.

- El-elmondta? – kérdezem halkan, elhaló, remegő hangon, mire Himchan a szája elé kapja a kezét olyan ”ebből semmi nem jó nem fog kisülni” tekintettel.

- Figyelj Youngjae ez- - néz rám Yongguk de félbeszakítom.

- Kihasznált végig, és még el is árulja az, amit egyáltalán nem akartam neki sem elmondani? – kezdek el hangosodni, ahogy előtörnek a könnyeim.

- Youngjae kérlek, nyugodj meg, és hagyd, hogy elmagyarázzuk. - Himchan megfogja a kezem, én pedig kirántom kezeimet az övéi közül. Nem szabadna, de rájuk haragszom.

- Nem nyugszom meg! Nem kell semmit sem elmagyarázni, értek mindent! Menjetek ki! – kiabálok rájuk, még fel is ülök, így megszédülök, de az a keserűség és düh, ami bennem van, elnyomja teljesen. Azt sem tudom, mit keresek az orvosiban, ki hozott ide, de valamiért nem akarok tovább az iskolában maradni. Felveszem a cipőmet, majd a táskámat is felkapom, ami a terem egyik sarkába volt lerakva. Mikor kinyitom az ajtót, Himchan megpróbál megenyhíteni, de ellököm magamtól, és kirohanok a főbejáratig. Lassítok, és nagy levegőket veszek. Hogy volt képes elmondani nekik? Mivel érdemeltem ki mind ezt? Azt hittem egy pár órácskára, hogy tényleg semmi baj nem lesz, végre van valaki, akiben megbízhatok, erre Ő, pont Ő, Jung Daehyun átvert. Vajon Zelo mit szólt mind ehhez? Tudom, ő együtt érez velem…

Az utcán hideg volt, ami a pulcsim alá is beköltözik, így karba tett kézzel sietek, lehajtott fejjel. A könnyeim rászáradnak kis idővel az arcomra. Nem tudom, merre megyek pontosan, de egy pár perc elteltével egy ismerős nevetést hallok meg. A lábaim mintha a járdára tapadnának, megállok, és hatalmas szemeimet az út túloldalára vezetem. Az első, amit meglátok az egy rózsaszín babakocsi, mellette egy szőke, hosszú hajú lány. Még fiatalnak tűnik… Aztán ami miatt teljesen összetörök, az a babakocsi mellett álló férfi, aki a kisbabát hatalmas mosollyal a magasba emeli. Ezt az anyuka egy örömteli mosollyal nézi végig, nekem pedig egyből leesik minden. Azért nem keres, mert más van az életében, a helyemre öltözött valaki. Sőt, nekem helyem se volt az Ő életében. Se az életben…

Nem vesz észre, elfoglalja őt valaki, így olyan gyorsan futok el, ahogy csak tudok. Amikor hazaérek, már könnyeim teljesen eláztatják arcomat. Sietve dobom le a táskámat, és rohanok fel a szobámba. A szekrényemben meg is találom a pár kis dobozkát. Daehyunnak megígértem, hogy nem vágom magam, de ezt nem bírom. Ezért más módszert kell keresnem. És szerencsére találtam is.

Kipattintom őket a helyükről, majd egy pohár víz kíséretében lenyelem az apró tablettákat. Még párat beszedek belőlük, aztán elindulnék a konyha felé, de a lépcső előtt megállok. Hirtelen szédülés lesz úrrá rajtam, így a korlátban kapaszkodom meg.

Azonnal Daehyun jut eszembe.

A szemeim egyre mázsásabb súlyt nyomnak.

A nevetése felcsendül a fülemben.

A kezeim remegni kezdenek.

Az énekhangja felcsendül, egy lassú számot énekel, gyönyörűen csillog a hangja.

És már csak azt érzem, hogy dőlök.

***

Ismét az a dallam. Az a lassú dallam. Ismét látom magam előtt az arcát. A mosolyát. És hallom a hangját, ahogyan énekel. Lassan nyitom ki a szemem, és meglepődök. Egy kórházi szobában fekszem, egy fehér, hatalmas, vastag takaró alá vagyok bedugva és a fejem szét akar hasadni a fájdalomtól. A kórteremből kifelé az ajtó mellett volt egy ablak, ahol pont kiláttam. Ott állt…

A szemei nem felém irányulnak, ki néz a kórterem másik oldalán elnyúló ablakon. Arca eltorzul, lehajtja a fejét és megtörli a szemeit. Bizonyára nem vette észre, hogy felkeltem.

Mi történt? Addig minden meg van, hogy gyógyszereket vettem be, rosszul lettem, de utána már semmi. Kinézek én is és meglátom a beborult eget, amitől elmegy minden kedvem. Az eső halkan kopog az ablakpárkányon, amit jó hallani. Legalább nem a csendet kell hallgatnom. Hirtelen nyílik az ajtó majd Zelo rohan be azonnal átölelve engem. Meglepetten pislogok, kicsit fáj szorítása, de nem foglalkozok vele sokáig, az jobban foglalkoztat, hogy mit beszél.

- Nagyon hiányoztál! Miért tetted?! Nem gondoltál rám és a srácokra? Ilyet többet ne csinálj! - szipog vállamon, amitől egy kicsit jobb kedvem lesz, de arcomon még mindig a meglepettség látszik. Aggódik értem, nem tudom, mióta fekszem itt, de nyilván nem ma kerültem be. - Szólok a nővérnek, hogy felébredtél. - jelenti ki letörölve apró könnyeit. Nem mutatok reakciót, alig tudok megmozdulni, ezért nem próbálkozok. Mikor kimegy, az ablakra nézek. Daehyun nincs ott. Újra nyílik az ajtó, de nem Zelo és nem is egy nővér látogat meg. Becsukja az ajtót, majd apró léptekkel közelít meg.

- Dae.. - szólalok meg először ébredésem után, így hangom kicsit furcsán cseng. Leül mellém, majd vesz egy mély lélegzetet.

- Tudom. - hajtja le a fejét. Berekedt hangja libabőrt csal karjaimra és lábaimra, de nem szólalok meg. - Az én hibám... Jogod lenne megütni, vagy a fejemhez vágni mekkora paraszt vagyok... - szavai a szívemig jutnak megdobogtatva azt. - Én, szeretlek. Mindennél fontosabb vagy nekem. - néz szemembe így érzem, hogy arcom elvörösödik. - Mikor ezt a szüleimnek elmondtam, nem fogadták jól. Azt mondták, ha találkozom veled vagy hozzád szólok, megbánom. Féltem, hogy bajod eshet. - fejezi be könnyes szemekkel. Sokkolnak szavai.

A szülei tiltják tőlem?

Miért?

(Tudom, sokáig kellett várnotok erre a részre, ne haragudjatok, azért pedig főleg ne, mert rövid :/ Igyekszem a következőt hosszabbra megírni, rövidebb idő alatt.

A sztoriról annyit, hogy köszönöm a megtekintést, remélem nem okoztam csalódást a tartalommal, puszi minden kedves olvasónak ;) :3 )

ChanSoo szerep - 15. (EXO, yaoi)

ChanSoo szerep15. rész

Kyungsoo: - Áh~- sóhajtottam egyet mikor a meleg víz hozzá ért a bőrömhöz. Imádtam a forró fürdőket. Mindig jól eső borzongás fut végig rajtam.

- Tessék?- kiabáltam ki a kádból, amikor meghallottam, hogy az ajtón kopogtatnak.

Chanyeol: A szobámba felmentem közben anya végig a nyomomban volt. Odaállt a fürdő ajtajához, és bekopogott.

- Tessék? - mosolyogva figyeltem a jelenetet miközben anyám kislányos mosollyal megköszörülte a torkát.

- Szia Kyungsoo. Haneul vagyok Channie anyukája. - összeszorítottam a fogsoromat a Channie megszólításra, de nem szóltam rá.

- Anya csak annyit szeretne, hogy miután végeztél a konyhába vár, hogy megismerjen. - mondtam miközben anyám háta mögé álltam és vállaira simítottam kezeim. Anya kezeit az ajtóra tapasztotta és hallgatózott. Megőrjít néha...

Kyungsoo: - Do KyungSoo vagyok! Örvendtem!- mondtam mosolyogva Channie becézés hallatán. Biztos most fanyarpofával néz anyjára Yoda - Uh! De hideg a tusfürdőm!- rázott ki a hideg majd valami gonoszság jutott a fejembe - Channie! Ugye elmondtad az ügyetlenkedésed?

Chanyeol: - Miféle ügyetlenkedés? - mászott le az ajtóról anya, majd rám nézett.

- Megpróbáltam főzni. - vallottam be, anya meg csak összeborzolta nevetve a hajam.

- Jaj, Kicsim gyere ide! - mondta majd arcomat közrefogva adott egy hatalmas, cuppanós puszit a jobb arcomra. - Mondtam, hogy nem kell főznöd, ha nem, akarsz. Ha meg akarsz, akkor szólj nekem, hogy segítsek.

Kyungsoo: Még innen is lehetett hallani anyja cuppanós pusziját, amin el kellet mosolyodnom. De jó az embernek vannak igaz szülei...Gondoltam lehangoltan majd gyorsan kiszálltam a kádból.....A szobában hagytam a pizsamám...

- Channie behoznád a pizsimet?

Chanyeol: Channie.... Megfojtom, ha bemegyek hozzá.

- Persze. Ha anya elenged... - mondtam, majd lefejtettem magamról anya kezeit, és lezavartam. Átmentem a szobába, majd megkerestem a fekete lyukhoz hasonlító táskájába a pizsamáját. Jó sok minden hozott. - Itt van. - nyitottam ki résnyire az ajtót, majd kezemet dugtam be rajta.

Kyungsoo: - Köszi!- mondtam majd gyorsan elvettem a pizsamám és felvettem. - Channie ugye nem csináltál semmit a táskámmal?- léptem be a szoba ajtaján. – Pl. nem szedted ki a váltó alsómat és kezdted elszagolgatni!- kérdeztem perverzen mosolyogva

Chanyeol: - Nem... - mondtam szenvedve becenevemmel az ágyon. - De-Nem-Vagyok-Channie! - mondtam majd felültem, hogy ránézzek. Perverz mosolyáról eszembe jutott valami. Anya remélem az estével kapcsolatban semmit nem fog majd felhozni, mint ahogy régen Jonginnal is csinálta..

- Anya vár. Menjek én is? - kérdeztem várva a válaszra.

Kyungsoo: -Jah tényleg! Nem kell! Menj csak fürödni!- mondtam mosolyogva majd mentem a konyhába.

Haneul: Hallottam, hogy valaki jön le, ezért letettem a könyvemet a kanapéra.

- Kyungsoo! Örülök, hogy megismerhetlek. Mostál már fogat? - a megszeppent fiúra néztem, aki azt sem tudta, hogy mit válaszoljon.

Kyungsoo: - Úgy gondoltam majd ChanYeol után!- lepődtem meg egy KICSIT a kérdéstől majd leültem az asztalhoz....

Haneul: Erre vártam, és rohantam a konyhaszekrényhez egy kis csoki után.

- Akkor ezt edd meg. - nyújtottam felé, mire ő bizonytalanul elfogadta. - Nyugodtan! Nem mérgező, boldogság hormon. Mesélj magadról. - ültünk le a kanapéra.

Kyungsoo: - Öhm.....köszönöm? Hát ChanYeol felet járok, JongIn unokatestvére vagyok, szüleim üzletemberek, 3 hónapja szakítottam a barátommal, mert elköltöztek, 4-es átlagom van, szeretek főzni.....ennyi jut eszembe...

Haneul: - Oh, szeretsz főzni? Akkor összeillenél a kis Kincsemmel. - első látásra tudtam magamban hogy ő az igazi a fiamnak. Nagyon szimpatikus volt. A szemei csillogtak, és akármennyire volt zavarban magára erőltette a mosolyt.

Kyungsoo: - K-köszönöm....de neki ott van JongIn!- tettem úgy, mint ha nem tudnám, hogy szakítottak. Hisz nem mondta el nekem...

Haneul: - Igen tudom... - mondtam szomorkásan. - Nem tudom, nekem az a fiúcska nagyon furcsa. Te más vagy, ahogy Chanyeol is. - mivel komoly volt a téma, direkt nem becéztem a kis óriásomat.

Kyungsoo: - Hogy érti asszonyom?- kérdeztem meglepetten. Hisz JongIn minden csak nem fura....Vagy, csak azért nem mert kis kora óta ismerem?

Haneul: - Ó csak tegeződj. – mosolyogtam rá, mert nem szerettem, ha öregnek néznek. Persze mindenki egyszer megöregszik, de nem 37 évesen.. - Amikor itt van, teljesen otthonosan viselkedik, nem mosolyog rám, csak Chanyeolra, úgy tegezett le, hogy nem engedtem meg neki, és nagyon, de nagyon hangos volt. - reméltem, hogy érti mire értettem a "hangos" szót.

Kyungsoo: - Khöm!- köhögtem vissza az utolsó mondatra a csokit, amit akkor nyeltem le. Melyik szülő jelent ki ilyen dolgokat vendégek előtt??

Haneul: - Jaj félrenyeltél? - simogattam hátát aggódva miközben ő köhögött. Valami rosszat mondtam volna?

Kyungsoo: - Miért ön, vagyis te hogy értetted, hogy nagyon hangos?- próbáltam magamat helyre hozni és kiegyenesedni

Haneul: - Hát tudod este. Ugye fel vagy már világosítva? - nem szerettem volna én felvilágosítani egy a fiamnál idősebb srácot, ezért inkább rákérdeztem.

Kyungsoo: - P-persze!- jöttem zavarva....lehet mégse értettem félre?

Haneul: - Hát tudod este volt nagyon hangos és nem tudta magát visszafogni sem. Na de váltsunk szerintem témát. Szerintem a kis manóm aranyos?

Kyungsoo: Akkor mégse.....Már a mondandója első részétől zavarba jöttem volna, de ez a kérdéstől olyan lehettem, mint egy túléret paradicsom.

- I-igen...- suttogtam miközben oldalra néztem

Haneul: - Mit gondolsz róla? - ha neki is vannak érzései Chanyeol iránt, akkor nincs minden veszve, márpedig érzem, egy anya érzi, hogy mi jó a fiának...

Kyungsoo: - Hát nagyon aranyos. Mindig hülyéskedik, de ha komolyra fordul a helyzet, nem vicceli el. Nyugodt, de ha a szeretteit sértegetik, vagy bántják, nem sajnálja az öklét. Perverz, de a maga módján ártatlan. - elmélkedtem miközben fel-felidéződtek emlékek, amin elmosolyodtam.

Chanyeol: Fürdés után, a lépcsőalján ülve hallgatóztam, ahol takarásban voltam. Mosolyogni volt kedvem minden kérdésnél, és válasznál. Aztán jött, amire nagyon kíváncsi voltam. Aranyos vagyok. Perverz vagyok. Ártatlan vagyok. Boldog vagyok, hogy ilyeneket hallhattam egyenesen Kyungsoo szájából.

- Szerelmes vagy belé? - kérdezte anyám, mire majdnem leestem a lépcsőről, annyira előre hajoltam, hogy halljam a leghalkabb megnyilvánulásokat is.

Kyungsoo: Nagyon zavarban voltam, és ha lehetett az előbbinél is vörösebb lettem.

- N-nagyon. De neki ott van JongIn! - mondtam hozzá gyorsan védekezve.

Chanyeol: Hirtelen izzadni kezdtem, sűrűbben pislogtam, és erősebben kellett támaszkodnom, nehogy leessek. Kínos csend volt, senki sem válaszolt. Nekem már nincs itt Jongin.

- Erre a válaszra vártam. - hallottam ismét anyámat.

Szeret engem Kyungsoo...

Kyungsoo: - De már sokszor mondtam neki, szerintem nem vesz komolyan és azt hiszi, hülyéskedek. Pedig nem....- mondtam szomorkásan

Chanyeol: Gondolkodtam egy pár percig, míg mérlegeltem Kyungsoo szavait. Most menjek ki és mondjam ki amit gondolok, vagy majd anya nélkül este?

- Biztosan komolyan veszi, csak szeszélyes nagyon. Ő ilyen zavaros természetű. Lehet, hogy magának sem vallja be, hogy szeret téged, mert ott van Jongin... - anyabiztató hangja mellé még azt is elképzeltem, hogy most Kyungsoo fejét simogatja.

Kyungsoo: - Köszönöm!- mosolyogtam rá kevesen Haneulra majd felálltam. - De most megyek. Szerintem ChanYeol készen van. Jó estét!- köszöntem majd elkezdtem a lépcső felé venni az irányt.

Chanyeol: Amint meghallottam, hogy elindult Kyungsoo, felsiettem. Milyen szerencse már hogy a felénél ültem le. Berohantam a fürdőbe, mert az közelebb volt, mint a szobám, és a tükör előtt kezdem el mosni az arcom, hogy ne a semmiért álljak a tükör előtt.

Kyungsoo: Mikor bementem a szobába meglepődve konstatáltam, hogy nincs bent a szobájában....Mindegy! Gondoltam majd levágódtam az ágyra és észre se vettem, hogy a pólóm felcsúszott.

Chanyeol: Az arcomat megtöröltem egy fehér, puha, kicsi törölközőbe, majd elindultam nagyokat lélegezve a szobába. Mikor beértem, az első, amit megpillantottam az ágyon az Kyungsoo volt, a második a mobilom, a harmadik pedig egy fehér, lapos has, amire szívesen adtam volna egy gondoskodó puszit. Bemásztam Kyungsoo mellé, aki már engem figyelt. A telefonomat a kezembe vettem, és beállítottam a kamerámat úgy hogy ő ne lássa. Olyan gyorsan cselekedtem, hogy ellenkezni sem tudott volna. A hasához hajoltam, majd leszelfiztem vele kacsintva, mosolyogva.

Kyungsoo: - Te meg mit csinálsz?- kérdeztem meglepődtem mikor megéreztem fejét a hasamnál.

Chanyeol: - Csak egy gyors kép. - mondtam, majd facebookon is elküldtem neki és a füleimhez elérő vigyorral vártam a reakcióját.

Kyungsoo: - Most törlöd ki!- mondtam rögtön mikor megláttam a képet és ráugrottam ChanYeolra. - Adod ide azt a telefont? Majd én kitörlöm!

Chanyeol: Mikor rám ugrott örültem neki hogy volt zár a telefonomon, amit biztosan fel sem tudott volna törni, mert direkt más nyelven volt leírva. Gyorsan lezártam a telefont, és odaadtam a kezébe, sunyin mosolyogva. Csak ült a hasamon, és láttam arcán hogy nagyon nem örült a zárnak.

- Mi az? Nem tudod feloldani? Juj de szomorú! - mondtam nevetve.

Kyungsoo: - Old fel!- mondtam durcásan és a kezébe nyomtam a telefont. Nem hiszem el....Más nyelven írni egy jelszót?

Chanyeol: - Még csak az kéne! Nem! Úgyse tudsz semmit sem tenni, ha nem csinálom meg. - mosolyogtam rá, majd tarkóm alá helyeztem mind a két kezem, és vártam a reakcióját, amin biztosra vettem, hogy nevetni fogok.

Kyungsoo: - Akkor ezt kapod!- mondtam gonoszan mosolyogva miközben elkezdtem csikizni tökéletes hasát.

Chanyeol: Hirtelen érintésétől mindenem összehúzódott, és kezét lefogva átfordultam, és fölé tornyosulva fogtam le, nehogy tovább csikizzen. - Hát ez most nem sikerült D.o baba. - végig szemébe néztem és ekkor vettem észre, hogy arca egyenletesen vörösödött el.

Kyungsoo: Ne már...ChanYeol felettem....félre érthető testhelyzetben....

- Sz-szállj le rólam!- suttogtam oldalra fordított fejjel, hogy ne vegye észre zavaromat

Chanyeol: Olyan édes volt, hogy össze-vissza csókolgattam volna, de sajnos nem tehettem meg.

- Miért? - hajoltam közelebb hozzá, miközben enyhült csuklóin kezem szorítása.

Kyungsoo: - M-mert zavarba ejtő...- suttogtam a nem létező bajszom alatt...Hogy tud ennyire zavarba hozni??

Chanyeol: - Nekem kifejezetten tetszik. Szóval nem engedlek el. - mondtam, majd simogatni kezdtem apró kezeit, és kerestem tekintetét. - Miért jössz ennyitől zavarba?

(Yaaaaaa bocsánat hogy ennyit kellett várnotok erre :/ Bevallom, kicsit megfeledkeztem erről ficiről, de egy kedves lánynak megköszönhetitek, rám írt facebookon hogy ez a fici és létezik :D Persze nem pont így mondta, de ő emlékeztetett.

És ha ár pofázok akkor jézus ereje! 20000 oldalmegjelenítés! Sosem hittem volna, hogy ez megvalósul. Köszönöm nektek, kedves olvasóknak, nélkületek nem sikerült volna ez a szép szám ♥_♥

Puszi mindenkinek, remélem továbbra is olvasni fogtok tőlem <3 :* )

IKON - Selfish Love 11. rész (yaoi)

Selfish Love

11. rész

Jinhwan: Az úr meghallotta kiáltásom és segítségemre küldte Junhoe-t. Kiabáltak egymással, ám amit utoljára mondott Junhyun lefagyasztott mind kettőnket.
- Le merném fogadni, hogy azért véded, mert tegnap este szétbasztátok egymás picsáját! - ordított Junhoe-ra, amire már nem tudott mit mondani. Megrémülve felszaladtam. Legszívesebben az ajtón szaladtam volna ki a nagy világba, de nem lehetett, mert Junhyun elállta az utat. Beszaladtam Junhoe szobájába, magamhoz vettem a holmimat. Kerestem egy papír meg egy tollat és írni kezdtem.

" Ne haragudj, hogy elmenekültem, de nagyon megijedtem a bátyádtól. Összepakoltam a cuccaimat és lemásztam a teraszról. Ha szükséged van valamire, tudod, hol találsz. Szeretlek <3 Jinhwan"

Leraktam a levelet a komódra és megindultam a teraszajtó felé.

JunHoe: Hirtelen felindulástól ellöktem a bátyámat, és Jinhwan után futottam. Mikor felértem, sehol sem találtam. A szívem kihagyott egy ütemet mikor körbenéztem. Megtaláltam egy levelet a komódon, amin Jinhwan jól ismert gyöngybetűi díszelegtek.

"Ne haragudj, hogy elmenekültem, de nagyon megijedtem a bátyádtól. Összepakoltam a cuccaimat és lemásztam a teraszról. Ha szükséget van valamire, tudod, hol találsz. Szeretlek <3Jinhwan"

Meglepetten akadtam meg egy szón, és azt figyeltem pár percig. "Szeretlek"

Jinhwan: Amint beléptem az ajtón eleredtek könnyeim. Annyira akartam, hogy tegnap megtörténjen. Mindenre emlékeztem. Az apró sóhajaira, arra hogy ledöntött a párnák közé. Azon gondolkoztam, hogy miért nem történt meg. Talán megijedt, vagy félt? A gondolkodásmenetemet a telefon csöngése zavarta meg.

- Igen? - kérdezte könnyeimet törölgetve.

- Jinhwan? - szólt bele egy női hang a kagylóba

- Te vagy az? - Igen, én. De őn kicsoda?

- Hyorin vagyok a suliból - Hyorin, Hyorin, jaaa a szőke, sötét szemű, sötét bőrű csaj. Mit akarhat tőlem? - Tudnánk találkozni? - kérdezi határozottam

- Öhm...persze. Mikor és hol? - Mondjuk egy óra múlva a parkban az öreg sziklánál?

- Rendben, akkor ott- mivel nekem odajutni fél óra ezért megfogtam a kocsi kulcsom, magamhoz vettem egy kis pénzt, gondolva majd útközben beugrok valahova kaját venni. Beültem a kocsiba és amilyen gyorsan csak tudtam, elszáguldottam a park irányába.

JunHoe: Az ágyamon ültem, magam elé bámulva, szorongatva a papírt. Le akartam nyugodni, ezért egy olyan húsz perc után elindultam a parkba. Gondoltam jót fog tenni a gyereknevetés, a virágillat, a zöld fű látványa.

Jinhwan: 45 perc múlva megérkeztem a parkba. Megkerestem az öreg sziklát, ugyanis a park másik végében van. Hyorin már ott volt. Végigfutott az agyamon, honnan tudhatja a számomat, és miért akar velem találkozni?

- Szia. Régóta vársz rám? - köszöntem.

- Áh csak öt perce jöttem. - mondta a sziklán ülve. Amint közelebb mentem hozzá, megláttam Junhoet egy padon ülve, szorongatva egy papírt.

JunHoe: Leültem a parkban egy kis, barna padra és a levelet néztem. "Szeretlek" Ez most annyira meglepett. Tényleg komolyan gondolja, én pedig végig gyerekesen gondoltam, és reagáltam rá. Bántottam érte, pedig meg sem érdemelte. Vajon hányszor sírt már a baromságaim miatt? És rájöttem valamire. Elkezdtem kötődni hozzá.

Jinhwan: - Szóval, mit szeretnél? - kérdeztem érdeklődve és egy kicsit sietve, mert ezek után hazaakartam menni, hogy jó forró fürdőt vegyek.

- Emlékszel, amikor kicsik voltunk és itt megkérted akezem? - már hogy is felejthettem el, ő volt a legjobb lány a suliban.

- Igen, emlékszem rá - nem értettem miért hozta fel. - Most is megkérnéd? - nem, nem és nem.

- Ne haragudj, de mennem kell. - elszaladtam Junhoe előtt és a kocsimhoz siettem.

JunHoe: Mikor megláttam Jinhwant, zavarba jöttem. Nem is, azért mert rájöttem a saját érzéseimre, hanem mert látva őt, eszembe jutott a tegnap este. Mikor megéreztem férfiasságom előtt az övét, mikor átöleltem, és mikor a csípőmre ült. Már az emlék is jól esett, de mikor tegnap este ezt átélhettem... Egy lánnyal beszélgetett. Egy csinos-igényes-szép lánnyal. Persze hogy féltékeny lettem. Ez alap. Valamit mondott neki a lány - aki mellesleg nagyon ismerős volt - mire Jinhwan elrohant előttem, egyenesen a kocsijához. Felálltam és utána rohantam.

- Jinny várj meg!

Jinhwan: - Jinny! Várj meg! - kiált és utolért.

- Ne haragudj de sietek - mondtam, ezzel a kocsimhoz szaladtan és haza hajtottam. Leparkoltam a kocsi feljáróra, beszaladtam a házba és bezártam az ajtót. Nem akartam senkivel sem beszélni. Úgy éreztem becsaptam saját magam, csak nem tudtam miért. Felmentem az emeletre, a szobámban levetkőztem és elmentem fürdeni.

JunHoe: Lassú léptekkel elindultam haza, nem is törődve senkivel, és semmivel. Amikor már az utcámban jártam, csak épp a járda rossz oldalán, leléptem az útra, de nem néztem szét...

***

Pityegésre ébredtem, ami már idegesítően egyenletesen járt. Kinyitottam a szemem, majd pár pislogás után végre visszakaptam az éles látásom. Fáj a fejem, kezem, lábam, szó szerint mindenem. Nem tudtam mi történt, csak annyira emlékeztem, hogy Jinhwan hazasietett, én pedig elindultam haza. Rendben, eddig tiszta sor, akkor nem jutottam el hazáig. Jellemző rám.

Jinhwan: Fürdés közben egy éles hangra lettem figyelmes. Az utca felől jött a hang. Kíváncsi voltam mi történt, ezért kipattantam a kádból, magamra vettem a köntösöm és kinéztem az erkélyajtón. Döbbenten néztem, hogy egy mentő állt a ház előtt. Junhoe- t vitték volna el. Amilyen gyorsan csak tudtam felöltöztem, magamhoz vettem pénzt meg az irataimat és szaladtam ki az utcára. Szerencsémre ott állt még a kocsi. Épp be akart szállni a mentős amikor meglátott.

- Elmehetnék én is? - kérdeztem reménykedve.

- Persze, menjen hátra és szálljon be - egy kő esett le a szívemről amikor azt mondta mehetek én is. Bepattantam Junhoe mellé, aki eszméletlenül feküdt.

***

 Kimentem egy kávéért. Neki is vettem valami harapnivalót meg vizet. Amikor visszaértem már fent volt.

- Mi történt? - szaladtam oda hozzá, leraktam a szekrényre a táplálékokat és megöleltem.

JunHoe: - Szia... - a hangomat fel sem ismertem, annyira eltorzult. Akkor nem egy két perce kerülhettem ide... - Hogy kerültem... Ide? - néztem körbe. Kórház... Büdös, túl fehér, és csendes. Jinhwan arcát látva teljes mértékben megnyugodtam. Mind a két kezem be volt gipszelve, és a jobb lábam is. Mi a szent fát csináltam magammal?

Jinhwan: - Szia... - hangja rekedtes volt. - Hogy kerültem ide? - nézett körbe minden kis lyukat megnézve. Szegénynek mind a két keze és a jobb lába be volt gipszelve. A jobb könyökét, a jobb térdét és a bal csuklóját kellett műteni.

- Azt teljesen nem tudom... annyit tudok, hogy a mentő hangját hallottam, nem sokkal miután haza értem és éppen téged pakoltak be a kocsiba. Eszméletlenül feküdtél az utcán. Mit csináltál magaddal? - kérdezem aggódva és egy kicsit bekönnyezve - - Felhívtam a bátyádat. Azt mondta nem tud bejönni hozzá, mert dolga akadt - folytattam majd a szájához emeltem a sonkás szendvicset.

JunHoe: Kinyitottam a számat, és hagytam, hogy szó szerint megetessen. Ezután ki fog majd gondozni? Ezekkel a kezekkel semmit sem tudok csinálni... - A bátyám az eleve nem is fog bejönni... - mondtam elengedve magamat, mert már fájt a kezem a görcsös tartásomtól.

Jinhwan: - Mi történt, miután elmentem tőletek? Amit nagyon sajnálok, de egyszerűen betojtam - mondtam halál nyugodtan, és etettem volna tovább, de valaki kopogott. Nem tudtuk ki lehet az. Letettem a szendvicset a szekrényre, felálltam az ágyról, és résnyire kinyitottam az ajtót. Hyorin állt ott. Ez a csaj tuti, hogy az FBI-nak dolgozik, különben honnan tudta volna, hol vagyok.