Gay Dancer (yaoi)

Sziasztok! Elnézést az esetleges gépelési hibákért, elég sűrűn zavartak meg írás közben ^.^' 

Remélem mindenkinek tetszeni fog, aki shippeli ezt a párost :) 

Banda: BTS

Páros: Kim NamJoon + Park Jimin

Műfaj: YAOI!, smut

Korhatár: 18+

Jó olvasást ♥

Gay dancer

*Jimin*

Már több mint egy éve dolgoztam egy meleg bárban, mikor jött új alkalmazott, mégpedig egy biztonsági őr, Kim Namjoon. Megakadt tekintetem kinézetén; húsos ajkain, szálkás testén és magasságán, de nem szólhattam hozzá.
Nem tehettem, mert csak egy táncos voltam, nyilván ha hozzászólnék, azt hinné, hogy egy szétbaszott-seggű hímringyó vagyok, és azt szeretném tőle, hogy fektessen meg. Pedig nem.
A sminkesek már dolgoztak rajtunk, mert kifejezetten sok vendégünk jött ma. Kicsit izgultam, de arra gondoltam, talán sok borravalót begyűjthetek.
- Na, haladsz már Namjoonnal? - kérdezi Jungkook, aki a legjobb barátom. Namjoon párszor nézte a táncomat, de nem mintha érdekelné. És ott volt az is, mikor beszélgettem vele. Csak inni mentem, de ő is ott volt, így gondoltam megszólítom.
- Hát... nem. De ahogy nézem, őt nem érdeklem. - gondolok vissza unott arcára, amivel a sírba kergetett.
- Ma beszélgetek majd vele. Megkérdezem, hogy meleg-e, aztán rátérek a lényegre. - mondja, a kontaklencsével szenvedve. Felálltam majd segítettem neki berakni barna íriszére a zöldet. Nekem kék jutott, mivel fekete tincseimhez ez illett. Bíztam Jungkookban, de féltem, mert bármit mondhat, amit nem szeretnék. Viszont nem mondom meg neki, mert megbánthatom vele. Csak segíteni akar.
A tánc kedvéért egy fekete csőnadrágot, meg egy fekete inget kapok. A felső két gombot nem gombolhattam be, mert arany csillámot szórtak kilátszó bőrömre, meg persze arcom is kapott. Rossz fiúsan néztem ki így.
Jungkook pont az ellentétem volt. Fehérbe öltöztették, és a sminkje is finomabb volt, mint az enyém. Ezüst csillámporral szórták teli, amit látszólag annyira imádott, mint én.
Mind a ketten szerettünk a középpontban szerepelni, ezért meg sem lepte a főnökünket, Hoseok hyungot, hogy alig lehet minket lehívni a színpadról.
Mikor már Jungkook nevét kántálják, ő izgatottan nézi meg magát a tükörben, majd nagy mosollyal lép ki a színpadra, mikor a zene is szól. Mivel közös a koreográfiánk, tudom, hogy hol járhat, így már készülök, hogy én is besétáljak mellé.
Elhalkul a lassú zene, elsötétül a színpad, én pedig lassú, magabiztos lépésekkel besétálok Jungkook mellé. Ahogy elindul a következő zene, mintha nem is én irányítanám magam, hanem a zene hangjegyei mozdítanák a testem. Nem gondolkozok, csak táncolok. Kiélvezem a pillanatot.
A zene ritmusára vonaglok, ajkaimat enyhén elnyitom, és kizárom az üvöltözést, sikoltozást, melyeket a nézőink adnak ki magukból, kifejezve tetszésüket. Néha ránézek Jungkookra, hogy tényleg egyszerre csináljuk, amit csinálunk, és örülök neki, hogy nem rontunk.
A földre fekszünk, fellökjük csípőnket, forogva felállunk, majd a refrént újra eltáncoljuk. A közönség szinte túlkiabálja a zenét, de nem számít, mi halljuk így is. Ezután következik az én különszámom. Kook hátra megy, én pedig az iszonyatosan nehéz koreográfiát – ami csípőlökésekből, körzésből áll, meg pár séta, és hullámzás – mosolyogva járom el. A színpadra feldobált pénzt, virágot, egyéb dolgokat otthagyom, majd hátramegyek, mivel úgysem nekünk kell összeszednünk.

Lihegve ülök le a közelemben lévő kanapéra, észre sem veszem, hogy ki ül mellettem. Ilyenkor már sosem megyünk a színpad mögé, csak azért, hogy az izzadságot eltűntessük magunkról. Nekem nem volt kedvem hátramenni, így csak hátradőlök az eldugott kanapén, és sűrűn zilálva lehunyom szemeimet. Viszont pár perc múlva érzem, hogy figyel valaki. Kinyitom szemeimet, majd a kanapé túlsó felébe vezetem tekintetem. Egy nálam idősebb, magasabb, izmosabb férfi figyel, szemeivel lyukat égetve testem bizonyos pontjaiba, amiket megszemlél. Nem mondom, eléggé ijesztő az aurája. Közelebb csúszik hozzám, majd combomra simítva elmosolyodik. Nem, nem az a mosoly, amit a gratuláló vendégek nyomnak felém. Ebben semmi gratuláció, gyengédség, vagy kedvesség. Ez amolyan perverz mosoly, amitől szó szerint megijedek.
- Park Jiminhez van szerencsém, igaz? – kérdezi, arcunk közt, vészesen lecsökkentve a távolságot. Hatalmas, ijedt szemeimmel ránézek, és félve bólintok. – Az én nevem Lee Woo Jin. – valamiért ezt nem akartam tudni.
Keze lassú simogatásba kezd, mely néha ágyékomra felszökik, de legfőképpen belsőcombomon vándorol hatalmas tenyere. Teljesen leblokkoltan nézek rá, sosem csinált velem ilyet egy vendég se. Nem azt mondom, hogy érintetlen vagyok, voltak már kapcsolataim, de sosem én voltam alul. Most viszont érzem, hogy többet akar a gratulációnál, és mivel látszólag dominánsabb, nem arra kellek neki, hogy megdugjam.
- Szépen táncolsz… - súgja ajkaimra, én pedig szívesen lehánynám. Józannak tűnik, de szájából árad az alkohol jellegzetes bűze, és a cigi szaga… El akarok menekülni, de nyilván senki sem lát minket, és a telefonom sincs nálam, mert rögtön tánc után siettem ide, de a készüléket a sminkes asztalnál hagytam. Apró csókot lop ajkaimról, mire elhúzom a fejem, de erőszakosan ránt vissza magához. Remeg egész testem, félek, undorodok ettől az embertől. Woo Jin. Remélem, valahogy visszakapja ezt az élettől.
Erőszakosan csókol, nyelvét átdugva számba, míg én ellenkezve tolom el magamtól.
- Ne ellenkezz, mert megbánod. – szorítja meg a combomat, mire felnyögök. Ujjait olyan erősen nyomja bele húsomba, hogy biztosan nyoma marad. Lassan kigombolja ingem alsó combjait is, mire a könnyek legördülnek arcomon. Nem zokogok, csak könnyezek némán. Ellök, így elfekszem a kanapén, fejem pedig fájdalmasan bicsaklik hátra, mert majdnem a szélén ültem. Meg is roppantak csigolyáim, így szisszenve kapnék oda, de kezeimet leszorítva csókol megfeszülő nyakamra. Mivel fejem lelóg a semmibe, nehezen tudnám felhúzni, de így rengeteg helye van, amit nem akarok. Két kezem összefogja egy markába, míg a másikkal felhúzza a földre lógó lábamat, és fenekembe markol. És elszakad nálam az a bizonyos, vékony szálú cérna. Hangosan kezdek zokogni, nem törődve azzal, mennyire szánalmas. – A színpadon elég magabiztos voltál. Hova tűnt? – kérdezi gúnyosan, én pedig tudom, hogy rohadtul szánalmasan viselkedem, de lesokkoltam jelen helyzetben. Teljesen kiszolgáltatva vagyok, sehol ez biztonsági őr, a főnököm se tudja leszedni rólam, és Kook se tud segítséget hívni.
- Kérlek… engedj elh.. – sírok fel hangosan, ő pedig elengedi kezeimet, és csípőmre markolva húz úgy rá a kanapéra, hogy ne lógjon a fejem. De jó, még az arcomat is látja…
- Ne sírj, elkenődik a sminked. – nevetése miatt csak még szörnyűbben érzem magam, de muszáj rá válaszolnom.
- Vízálló…
- Nagyszerű. Akkor rendesen megizzaszthatlak. – harapja meg fülcimpámat, én pedig megdermedve nézek a plafonra. Ezt nem gondolja komolyan… Nyugi Jimin… Nyugi… Az a gond, hogy nem tudok megnyugodni, mert ebből az emberből ki is nézem. Kezeimet fejem fölött lefogja, a lábaimat pedig sajátjával szétfeszíti. Teljesen tehetetlennek érzem magam.
Hirtelen valaki lerántja rólam, én pedig a hirtelen történtektől nem tudok megmozdulni sem, csak hangtalanul sírok, levegőt is alig veszek. Egy nagyon ismerős biztonsági őr rángatja ki a helyről, de ezzel sem tudok foglalkozni.  Mély levegő jut a tüdőmbe, így hangosan kezdek zokogni, arcomat kezeimmel eltakarva. Érzem, hogy valaki begombolja az ingemet, majd felhúz ülőhelyzetbe.
- Sss… ne sírj. – ölel át, ezzel biztonságot sugallva felém. És ekkor esik le, hogy ki van mellettem. Kim Namjoon mentett meg, ettől a perverz állattól. Szorosan fúrom fejem mellkasához, és engedem ki a könnyeimet, nem foglalkozva semmivel, és senkivel. A szívem hevesen ver a közelében, és remegek ismét. De nem a félelemtől.
Óráknak tűnő percekig zokogok, nem törődve azzal, hogy ki nézhet hülyének. Megalázott egy idegen ember. Nem tudom hányan látták, de nem akarok rá emlékezni sem. Aztán mikor kellően megnyugszom, kicsit eltolom magamtól, hogy rá tudjak nézni. Csillogó, mogyoróbarna szemeiben együttérzést látok, ami teljes mértékben boldoggá tesz.
- Köszönöm… - suttogom halkan, mire apró mosolyra húzódnak rózsaszín, húsos párnái. Zavarba jövök, érzem, hogy arcomat elönti a vörösség, és zúg a fejem. – É-én.. me-megyek lezuhanyozni.. – felkelek, majd gyorsan szedve lábaimat megkeresem Jungkookot. Éppen egy zöld hajú sráccal flörtöl, szóval hagyom. Nem akarom elrontani az estéjét.
A táncosoknak van külön hátul egy fürdőszoba, így oda bezárkózok, és villámgyorsan levetkőzöm, hogy lemoshassam magamról az izzadságot, Woo Jin érintéseit, meg a csillámokat. Igaz hogy gyűlölöm azt az embert, de simogatása beindított, amit nem akartam. Viszont valahogy el kell múlnia, és megfázni nem akarok. Így hát annak reményében, hogy senki sem hallja meg, lassan fonom ujjaimat büszkeségem köré.

Mikor végzek a zuhanyzással, egy puha, fehér törölközővel felitatom a nedvességet a tusfürdőtől puha bőrömről. A tükör elé állok, majd lemosom az erőteljes sminkemet, megszárítom a hajam, és egy lazább sminket teszek magamra.
Felveszem a kikészített ruhámat, ami egy fehér ing, és egy sötétkék farmer, majd belebújva a mamuszomba kicsoszogok. Meglepetésemre Namjoon az ajtó melletti fehér falnak támaszkodva vár valakire. Remélem nem hallotta a sóhajaimat…
Próbálok elsurranni mellette, de csuklómat megfogja, és visszahúz magához. A magasságkülönbség miatt fel kellett néznem, hogy találkozzon tekintetünk, ami libabőrt vált ki belőlem.
- Meg akartam nézni, hogy jól vagy-e. Nem sérültél meg? – kérdezi, mire azonnal érzem combomon a lilás foltokat, amiket még az a rohadék hagyott maga után. De ennek ellenére csak megráztam a fejem, nem akartam, hogy sajnáljon… - Jó. Kitiltotta Hoseok hyung az a csávót. – mondja halkan a mély hangján. Keze elengedi, az enyémet majd látom, hogy keresi a szavakat.
Lassan dereka köré fonom karjaimat, és apró ölelésbe húzom.
- Még egyszer köszönöm. – súgom mellkasába, mire viszonozza azonnal a gesztust. – Hogy-hogy Hyungnak hívod a főnököt? Azt hittem idősebb vagy nála. – engedem el, majd hátrébb lépve nézem arcát.
- Hét hónap van köztünk. – mondja, mire nagy szemekkel nézek rá.
- Idősebbnek néztelek… - ámulok el, majd rájövök mit is mondtam. – M-mármint nem úgy- - nevetése félbeszakít. Nagyon aranyos mikor nevet…
- Tudom, hogy idősebbnek nézek ki. Emiatt ne érezd magad kellemetlenül. Nem megyünk ki? – mutat a fekete ajtóra, ami elválaszt minket a zenétől, és emberektől.
- Lepakolom a cuccaimat, és mehetünk. – mondom halkan, majd elindulok, hogy ráterítsem a radiátorra a törölközőt. Mikor ez megvolt, a mamuszomat átveszem az edzőcipőmre, még a tükörben megnézem magam, és a telefonom keresésére indulok. Ezt Namjoon végignézi, de véletlenül se szólna, hogy a mellette álló asztalon van. Még gyorsan megszámolom, hogy mennyit kerestem a táncommal, és meg is indulunk.
Furcsa hogy rajta még mindig egyenruha van, de nyilván még nem járt le a műszaka. Két koktél után kap egy hívást, így megkér, hogy várjam meg. Mikor visszajön, fehér póló van rajta valami furcsa mintával, és fekete csőfarmer, ami a jobb combjánál, bal térdénél és combjánál van kiszaggatva. Egy egyszerű fekete cipő van rajta, és ezt még egy fekete övvel is megdobta. Egyszerűen tökéletesen nézett ki.
- Végre pihenhetek. – ül le mellém, én pedig még mindig kinézetén bambulok. Lehet, hogy az alkohol tette ezt velem, de nem tudok szemébe nézni sokáig, mert valahogy a ruhája érdekes. Vagy az nélkül lenne érdekes? Mi? Nem! Park Jimin! Miket gondolsz?! - Valami gond van? - kérdezi értetlenül mire azonnal zavarba jövök.
- N-nem.. nincs. Most látlak e-először civilben... - motyogom majd az előttem lévő pohárba beleiszok. Nagy kortyokban nyelem le, és leteszem.
- Én is most látlak először vedelni. - nevet fel édesen, mire csak elmosolyodok és megfogom a kezét.
- Gyere táncolni. - húzom magam után. Már nagyon vártam, hogy táncolhassak, és lemozogjam az alkoholt.
- Nem tudok táncolni. - mondja tanácstalanul, én pedig mintha erre vártam volna, nyakába karolok egyik kezemmel, a másikkal fekete bőrövébe akasztom két ujjam, és lassan kezdek mozogni a zene ritmusára. Lágyan körém fonja kezeit, ugyanúgy táncolva, mint én. Még hogy nem tud táncolni...
Végig egymás szemébe nézünk, amit nem tudok hova tenni. Annyira más. Túlságosan is vonzó számomra.
- Kipróbálhatok valamit? - kérdezi halkan, mire értetlenül ugyan, de lassan bólintok. Oldalamon érzem, hogy felsimít, majd arcélemre ér keze, és meg is áll éles csontomon. Hirtelen lecsökken köztünk a távolság, de nem húzom el a fejem. Van egy gyenge elméletem, hogy mit akar, ezért meg sem mozdulok, kiélvezem az alkalmat. Lehunyom szemeimet, amint megcsap forró lehelete, és az övén tartott kezem szorosabban fogja a bőr kiegészítőt.
Lassan hozzámérnek párnái, mire kicsit meglepődök azok melegségén, és puhaságán, de hagyom, hogy lassú csókba hívjon. Viszonzom, majd élvezetemnek hangot adva nyögök fel, mind két kezemet nyaka köré fonva. Egy meleg tenyeret érzek fenekemen, majd egy másikat derekamon. Ajkaink játékára megszédülök, térdeim meg-megremegnek. Nem akarom, hogy vége legyen. Ahhoz túl jól csinálja az egészet. De sajnos ennek is vége lett, ráadásul elég hamar, mert mind a ketten levegőhiányban szenvedtünk.
Mikor már nem érzem ajkaimon az övét, kinyitom szemeim, és mellkasára döntöm fejem. Mivel lassú szám szól, mindenki összebújva táncol, ahogy mi is kezdtük. Aztán hirtelen felpörög minden, a fények is más színben pompáznak, így táncolva megfordulok karjai közt, fenekemet ágyékához dörgölve. Biztosan nem számított erre, mert leblokkolva áll mögöttem és kezei is elengednének, ha nem fogom őket.
Visszatér belé az élet, és próbálja átvenni a gyorsabb ütemet, ami egy pár másodpercet vesz igénybe, de utána mintha eddig meg sem álltunk volna, táncolunk tovább. Párszor ellépek tőle, húzva magam után, hogy a vízszintesen kifüggesztett tánc-rudakhoz, korlátokhoz érjünk. A derekamig ér, így pont bele tudok kapaszkodni, és így folytatom a táncolást. Egy kezem a rúdon, míg a másik Namjoon kezét simogatja, ami hasamon pihen. Ő csak táncolni szeretne velem, vagy esetleg több?
Az előbb megcsókolt… akkor nyilván több. Vagy rosszul gondolom? Mindenesetre mutatom neki, hogy nem csak simán táncra vágyom, és ha leállít, akkor leállít…
Újra táncba kezdek, csípőmet sűrűn mozdítom, néha szorosan hozzábújva. Oldalamra simít, majd ő is táncolni kezd. Párszor előre hajolok, fenekemet odatolva hozzá, néha le is guggolok, hogy lendületből dörgöljem össze, amink van, így el is érem a hatást.
Érzem, hogy nemessége türelmetlenül szorul neki nadrágjának, de úgy teszek, mintha meg sem érezném, csak folytatom. Alig tudtam elhinni, hogy komolyan Vele táncolhatok...
Felegyenesedek, az ő kezéről felvezetem sajátomat nyakáig, jelezve, hogy csókoljon meg. Fejemet vállára hajtom, hátha könnyebb dolga lesz, majd hagyom, hogy ajkaink összeforrjanak. Nem finomkodik, durván áttolja számba nyelvét, mire felnyögök. Na, most akkor, ha felizgattam, fogunk többet csinálni? Erre rögtön megkapom a választ, cselekvéséből.
Kezét hasamról lejjebb vezeti, majd férfiasságomra markol, én pedig megremegek keze között. Ajkaimat eltátom, miközben lejjebb biccentem fejem, hogy ne csókoljon, mert viszonozni sem tudnám. Nagyon régen értek már hozzám így, és Namjoon szerintem rájött reakciómból.
Szabad kezével újra feltolja a fejem, hogy ajkaival elérjen, és megcsókol. Képtelen vagyok viszonozni, szemeim kipattannak, térdeim megremegnek, mert kicsit kevesebb ruhadarabon keresztül masszíroz már fürge keze. Nem hagyom abba a táncot, próbálom összeszedni magam, nem akarok ennyitől elmenni. Kínos lenne számomra.
„Park Jimin, aki minden közönségét elvarázsol egy csípőlökéssel, elment az új biztonsági őr simogatásától „
Viszont hiába gondolok ilyenekre, elönt a verejték, sűrűn sóhajtozok ajkai között, szorítom a rudat, szinte az tart meg, mert lábaim felmondják hamarosan a szolgálatot.
Ne... Ne most kelljen elélveznem... Bárki megláthat a legkiszolgáltatottabb állapotomban...
Keze kicsit erősebben simít végig az érzékeny bőrömön, ami az utolsó ingert is előhozza, halk sikolyt hallatok, a rudat elengedem, és ha Namjoon nem kapcsol időben, akkor a földre esek.
Sűrűn zihálok az előbb elért orgazmus hatása miatt, Namjoon pedig mosolyogva gombolja vissza nadrágomat. Nyakát elengedem, és kezeibe kapaszkodok, jelezve; nehogy elengedjen, mert nem a lábaimon állok valójába. Előre nézek, a vörös falat bámulva, mély levegőket véve, elgondolkozva.
Ez vér ciki... lehet, hogy csak én gondolom így.. Namjoon arcán kifejezetten örömöt láttam, amit nem igazán tudok hova tenni.
Mikor megbizonyosodok arról, hogy biztos lábakon állok, vállára hajtom a fejem, és alkarjait simogatom. Megérzem puha párnáit nyakamon, ami igen érzékeny terület számomra, de most furcsamódon nem csikiz, így csak elmosolyodok az érzésen.
Vele, sokkal másabb ez az egész, mint azzal a Woo Jinnel. NamJoon nem tolakodó, de azért érezteti, mit szeretne, és eleve én kezdeményeztem az egészet.
Forró, nedves izmával végig szántja kulcscsontomtól fülemig a bőrt, mire kiráz a hideg. Ujjainkat összefűzöm, közben a zenére egyszerre kezdünk el lépkedni. Végig csókolgatja nyakamat, én pedig halk sóhajokat hallatok, amit biztosan meghall, mert füle mellett közvetlenül ajkaim kaptak helyet.
- Nem akarunk csendesebb helyre menni? – kérdezi halkan, mire csak gyors bólogatásba kezdek. De akkor hova? A sminkesek még hátul vannak, Kook is bármikor hátramehet. Áh! A táncterem!
- Menjünk fel ah… táncteremhez… - súgom halkan, majd mikor rábólint, kézen ragadom, és húzom magam után.
Pár lépcső megmászása után ott is voltunk a fekete ajtó előtt. A mellette lévő szekrény alól kihúzom a kulcsot, majd kinyitom az ajtót. Feltekerem a lámpát – hál’ Istennek nem kapcsolós, így romantikus hangulatot is tudunk teremteni. A teremben egy barna bőrkanapén és egy hatalmas tükrön kívül semmi más nincs.
Mikor bezárom az ajtót, két kar ölel át, majd tarkómra csókol a tulajdonos. Megfordulok karjai közt, nyakába karolok és megcsókolom. Lassan lesimítok férfiasságához, belemosolyogva a csókba, mire teste megremeg, de nem engedem el. Felemel, majd a tükörnek nyom, hogy nyakamra áttérjen. - Nem fogod megbánni? - hallom meg hangját mikor egy pár másodperce elválnak ajkai a nyakamtól.
- Nemh.. csak csináldh! - nyögök fel, majd nyaka köré fonom karjaimat, csípőmet előre lökve. Csak be ne törjön a tükör... Ajkaimmal nyakára tapadok, de meglátok rajta négy piros csíkot, mintha köröm nyoma lenne. - Ez.. mih? - kérdezem a tarkójára simítva, ő pedig elvigyorodik.
- Ez te voltál. - néz rám, mire azonnal eszembe jut az első orgazmusom, tánc közben. Észre sem vettem, hogy megkarmoltam a nyakát. Értetlen arcomra csak felkuncog, és elindul a kanapéhoz velem. Lerúgjuk cipőinket, majd elfekszünk a puha berendezésen.
Úr isten... csak most jut el a tudatomig, (Eszter segített itt xD) hogy én meg Namjoon mit is készülünk tenni... Most fogja elvenni a fenekem szüzességét...
A gondolatra felsóhajtok, és lábaimat terpeszbe igazítva pólójába markolok, majd lehúzom magamhoz egy csókra. Ajakink egy szenvedélyes csókba forrnak össze, közben ő oldalamat simogatja, és pedig tincseivel babrálok. Csípőjét lenyomja, én pedig, mikor összeérünk, hangosan nyögök ajkai közé.
Ingem gombjaival kezdi vetkőztetésemet, így elválik ajkaimtól, hogy felszabaduló bőrömet hintse teli apró csókokkal. Ajkaim elnyílnak egymástól, halk sóhajaimat kiengedve, Namjoon felé. Mikor kigombolja végig az ingemet, felülök, hogy le tudja simítani vállaimról a vékony anyagot. Pólója szegélyéhez vezetem kezem, majd lassan kezdem levenni róla, hogy rálátást kapjak testét fedő, puha, hibátlan bőrére. Ahogy elhajítom a ruhadarabot, már rá is simítok fedetlen felsőtestére, de észreveszek egy heget rajta. Nem teszem szóvá inkább, csak fordítok állásunkon, csípőjére ülök és nyakára hajolok, hogy megjelölhessem. Kezei lassan fel-le simulnak oldalamon, amitől kiráz a hideg, és halkan pihegek. Megszívom bőrét, pont úgy, hogy ne fájjon neki, de maradjon nyoma, majd újra ajkaira hajolok. Kezeit levezeti nadrágomhoz, majd kigombolja, hogy előző élvezetem gyümölcsétől nedves ruhadarabomra simíthasson. Megállok a csókkal, és vállain kell megtámaszkodnom, nehogy leessek róla. Nyelve eléri, hogy újra belebonyolódjunk ajkaink játékába, de kezeim továbbra is remegnek vállán.
Megunja, hogy Ő van alul, így újra fölém kerekedik, nadrágomat, alsómmal együtt lerántva. A zoknijaimat is leveszi, majd eldobja őket a póló és ing után. A telefonom hangosan koppan a földön, de nem tudok foglalkozni vele, mert Namjoon eltereli a figyelmem. A fekete bőrövet elkezdi lefejteni magáról, amit beharapott ajakkal figyelek, majd meglepetten nézek rá, mikor kezeimet a fejem fölött összefogja, és lekötözi az övvel. Végigsimít karomon, és lassú csókba hív, miközben folytatja a vetkőzést.
Annyira nem zavar, hogy hisztizzek érte, és úgy érzem, talán jobban fogom lekötözve élvezni az egészet, mint amúgy.
Nadrágját leveszi, majd két ujját ajkaim közé tolja, én pedig nyelvemmel simogatni kezdem porcos, hosszú ujjait.
- Voltál már fiúval? – kérdezi, mire bólintok.
- Alulh még… nem voltamh.. – húzom félmosolyra ajkaimat, mikor eltűnnek ujjai számból.  Izgatottan húzom feljebb lábaimat, ő pedig egyik ujját lassan elmeríti bennem, mire összeráncolom szemöldököm, és elhúzom szám. Mikor egy ideig csinálja, kezdek hozzászokni, így második ujját is csatlakoztatja az elsőhöz. Felszisszenek, mire férfiasságomra simít, így nagyjából enyhül fájdalmam.
Nyakamra csókol, majd kulcscsontomra, szegycsontom mentén, hasamon és alhasamon is érzem apró csókjait, majd amire nem számítok, férfiasságom hegyére csókol, így megremegek.
Harmadik ujját alig érzem meg, mert pont egy időben veszi szájába merevedésemet, így fejemet hátraejtve engedek szabadjára egy elégedett nyögést, Alig tudom elhinni, hogy ez tényleg velem történik meg. Szívesen átölelném, vagy megfognám a kezét, de nem megy, hiszen lekötözött.
Hirtelen megszívja tagomat, így nyögve lököm fel csípőmet. Ujjaival mélyebben megtapogat, közben kienged ajkai közül, így szinte felsikkantok, összehúzva magam könyörgök folytatásért.
Ujjait kihúzza belőlem, majd alsónadrágját lekapja magáról. Kertelés nélkül lenézek oda, és ijedten hunyom le szemeimet. Sosem tudtam, hogy mennyire fájhat, mikor nagy farok van benned, csak láttam, hogy szenvedtek alattam, de most nyilván megtapasztalom, milyen lehet az mikor majd’ szétszakadsz.
Észreveszi ijedelmemet Namjoon, így lassan arcomra puszil, de jobban koncentrál alsó felemre. Lassan megérzem magamban makkját, ami egyáltalán nem fáj, de mikor beljebb nyomul, felszisszenve zárom össze szemeimet.
- Bocsánat… - törli le arcomat, és csak ekkor veszem észre, hogy elsírtam magam. Megrázom a fejem, és csípőmet megmozdítva jelzem, hogy folytassa. Teljes mérete eltűnik bennem, így nyakhajlatomba rejti arcát, mely arról tudósít, hogy ő élvezi a helyzetet.
Fájdalmamban sok minden felmerül bennem. Miért akartam ezt? Mit hittem, hogy majd nem fog fájni? Miért hagytam magam? Egyáltalán miért vagyok meleg?!
Gyorsan elhessegetem ezeket a dolgokat, majd próbálom megszokni a helyzetet. Namjoon megtámaszkodik fölöttem, majd lassan megmozdul, én pedig rájövök, hogy egész elviselhető, és a semmiért játszottam el magamban a hattyú halálát.

Halkan nyögök fel, majd csípőmet mozdítva lehunyom a szemem, átadva magam a kéj nyújtotta örömöknek.
- Azt mondjákh.. - hajol a fülemhez, mire megremegek. - ...hogy a táncosok jók az ágybanh.. - nyal bele fülkagylómba, majd fülcimpámat megharapja. Lábaimat feljebb tolja, majd mélyen elmerül bennem, mire hangom pár oktávval feljebb csúszik.
- Teh... Mit gondolszh errőlh? - hagyom, hogy felhúzzon ülő pózba, majd karjaimat átemelem feje fölött és megcsókolom. Nem tart sokáig csókunk, mert ráültet férfiasságára, így kéjesen sikoltok, és szorítom magamhoz. - Mégh!
- Szerintem igazh ahh.. mondás. - lök újra csípőjével, eltalálva prosztatámat, ami újabb sikolyt csalt elő belőlem. Nem hittem volna, hogy ilyen isteni érzés, ha alul van az ember... elől hátul lüktetek, remeg a testem, és kettőig nem látok a kéjtől.
Újra ledob a kanapéra, majd erőteljes, gyors mozdulatokkal csalja ki belőlem a hangokat. Alig tudok értelmes szavakat formálni, csak az "ott" "még" "ez az" és a "csináld" szavakat hajtogatom, de látszólag ez nem zavarja. Kezeim újra fejem fölé kerülnek, de már ez sem érdekel, mert hiába zsibbad mind két tagom, az élvezet, amit a felettem tornyosuló okoz, elfeledteti velem ezeket.
Mélyről törő hangjait pont fülem mellé intézi, amitől csak még jobban kedvez nekem a jelenlegi helyzet. Csípőmet ráveszem, hogy megmozduljak, így vele ellentétesen mozdulok, ami hangos sikoltást követ. Újra megtalálja prosztatámat, így pár kihagyással ugyan, de azt kezdi ostromolni, amitől a levegőt is csak rendszertelenül kapkodom.
Szemeim fel-felakadnak, kezeimmel az ő egyik kezét szorítom, míg a másik a lábamat emeli a nyakába, hogy még mélyebbre hatolhasson.
- Éhn... elh.. - nem tudom befejezni a mondatom, csak nagyokat nyögök, vagyis inkább sikoltok. Namjoon érti, amit mondok, ezért apró mosollyal nyakamhoz hajol, majd azt kezdi kicsi szívásfoltokkal ellepni, amitől még inkább hamarabb várhatom a gyönyört.
Hirtelen testem megfeszül, ajkaimat néma sikolyra nyitom, és hagyom, hogy élvezetem közénk folyjon. Szívesen átölelném, de korlátozottak a lehetőségeim, így csak lecsukott szemekkel várom, hogy alább hagyjon remegésem. - Neh.. - nyögöm erőtlenül, mikor megint eltalálja érzékeny pontomat.
Kellemetlen érzés, ahogy mozog bennem, de egyben jó is. Érzem, hogy lüktet tagja, majd hirtelen mélyre nyomulva, engedi belém nedvét, mire fejem fölött kaparom a kanapé szélét és hangosan nyögök a kellemes érzésre, talán még mosolygok is. Mellkasomra dönti a fejét, hogy pihenjen kicsit. Nem értem... én voltam alul, ő többet csinált, mint én, és mégis én fáradtam el jobban.
Leengedi válláról lábamat, majd lassan kihúzódik belőlem. Pár percig még fekszünk, majd eszembe jut, hogy nincs tiszta alsóm. Mert az oké, hogy a táncteremhez van egy zuhanyzó kapcsolva, de én azt a boxert fel nem veszem még egyszer. Majd felhívom Kookot miután pihentünk.
- Ez mi? - kérdezem végig húzva ujjam a hegen, amit már korábban is megfigyeltem.
- Régen volt egy szívműtétem. - mondja álmos hangon, ami iszonyatosan cuki tőle.
- Akkor mostantól vigyázok rá. - mosolygok, mire csak értetlenül kinyitja sötét szemeit.
- Mire?
- A szívedre.