My Dark Life - 31.rész (yaoi)

My Dark Life
31. rész

Jongup idegesen áll a magasabbik előtt, és nem tudja, mivel kezdje az egészet. Vallja be az érzelmeit? Először az anyjáról beszéljen? Vagy csak ölelje át a mérges fiatalt? Vagy ne tegyen semmit, és süllyedjen el a föld alá.
„ Igen, talán ez lenne a legjobb…” Gondolja magában, miközben Junhong egyik lábáról átáll a másikra, megköszörüli a torkát, és tekintetét a másik arcába fúrja.
- Ha ennyi lenne, én mennék, még segítenem kell Youngjae-nak…Köszi, ezt a tartalmas beszélgetést.- morran fel szarkasztikusan, majd fordul egyet tengelye körül. Nem akarja a másikat magára hagyni, mert ez olyan mintha egy kést fordítanának átszúrt szívében el. És ki szúrta át így is sebezhető szívét?  Jongup. Erre a gondolatra képes elindulni, így kettőjük között csak nő a távolság. Jongup alig fogja fel, hogy most a másik épp készül bemenni. A szíve egyre gyorsabban ver, már-már kiugrik helyéről. A fülében hallja már az ütemes dobogást, és ilyen tempóban fut a másik után, hogy aztán egy szoros ölelésbe zárja a másikat.
- Ne menj. Még ne. Nem bírnám ki, ha nem nézhetnék újra a szemeidbe, nem nevetnél velem, nem érnél hozzám, és nem vennél észre, ha elsétálok melletted…Kérlek Junhong ne. Tudom hibáztam, és nekem is nehezemre esne megbocsájtani magamnak, de könyörgöm, ne hagyj itt, csak így, hogy el sem mondhattam mindent. – csak ömlenek belőle a szavak, mintha hirtelen felvágták volna a nyelvét, amit a fiatalabb nagyra nyílt szemekkel hallgat. Jongup szemei égnek, de nem engedi felszínre törni a sós cseppeket. Hangja remeg, de folytatja. – Igen, anyukád felkeresett. Először el akartam neked mondani, de nem tudtam hogyan közöljem, mindig nehezen viselted a velük kapcsolatos dolgokat, értsd meg, csak meg akartalak óvni. Úgy döntöttem, inkább hazudok anyukádnak, mert belegondoltam mi lett volna, ha a síró szemeidbe kell néznem, és úgy kellene veled beszélnem. – vesz egy mély levegőt, bent tartja pár másodperc erejéig, majd kifújja és elengedi a fiatalabbat. Ő megfordul, és a másik meggyötört tekintetét fürkészi.
- Szóval… Te csak… Te csak meg akartál védeni, nehogy újra megsérüljek? – kérdez rá értetlenül Junhong, majd mikor Jongup arcát végigfolyna egy fénylő könnycsepp, letörli azt. Bólint egyet a kérdésre, és lehajtja a fejét.
- Tudom, lehet, most csak eltaszítalak, de ha már ezeket elmondtam, mindent tudnod kell… - kezd bele, mire a másik figyelmesen hallgat. – Mikor először találkoztunk, tudtam hogy jó barátok leszünk, és hosszú ideig fog tartani. – apró mosoly látszik ajkain, ami Junhonot is erre készteti, de próbál érzelemmentesen hallgatni. Nem tudja, mit akar a másik, de fél. Ha ezzel eltaszíthatja, akkor ezek szerint hibát követett el.  – Aztán mikor jobban megismertelek, rájöttem, hogy hiba volt először hozzád szólnom. Egyre jobban megkedveltelek, és tényleg őszintén beléd szerettem… - az utolsó szavakat Junhong szemébe nézve mondja ki, mire a fiatalabb szíve heves tempóba kezd, és hirtelen nem tud mit kezdeni magával.
„Mit tegyek? Mondjam el neki, hogy én is így érzek? Öleljem meg? Vagy csak mosolyogjak, mint ahogy most teszem, hogy hülyének nézzen?”  Tanácstalanul áll, és néz a másik piros árnyalatú arcára. Lassan emeli fel a kezét, majd a másik arcára simítja. Kicsit lejjebb hajol, majd Jongup ajkaira nyom egy apró puszit.

*Youngjae pov.*

Eltelik legalább fél óra mire Zelo és Jongup visszatérnek. Ez idő alatt én a fa alá teszem az ajándékokat, majd Daehyunnal a kanapéra ülök. A fa, különböző égősorai felváltva világítanak, és ez meghozza nekem a karácsonyi hangulatot.
Zelo és Jongup teljesen komoly arccal jönnek be, és mintha nem is beszéltek volna, külön ülnek. Megértem Zelot, de nem kellene Jongup-ot kínozni ezért. Nyilván nem véletlen történt ez az egész.
Annyit látok, hogy hirtelen Zelo arcán feltűnik egy halvány mosoly a telefonját nézve. Mit csinál? Valakivel chat-el?
- Odamegyek hozzá, jó? – simítok Dae vállára, mire csak bólint egyet, és ő is felkel.
- Én Jonguphoz megyek. Vigyorog, mint a bolondgomba. – ránézek az említett személyre, és igaza van Daehyunnak, tényleg vigyorog. Most akkor ő Zeloval chatel?
- Zelo! – ülök le mellé mire ő ijedten zárja le mobilját. Arca hirtelen válik komollyá, ami feldühít. Most titkol valamit?
- Mondd. – válaszol szűkszavúan.
- Mit beszélgettetek? Kibékültetek? Mit mondott? Miért zártad le a telefont? Van, amit titkolsz? – kérdezem sorra, ami érdekel, mire ő csak kezét felemeli védekezően.
- Nyugi Jae. Igen, Kibékültünk, elmondta, hogy mit miért csinált. Azért, mert megijedtem, és nem láttam ki ült mellém. Nincs titkolni valóm. – válaszol egyszerűen, mire összeszűkítem szemeimet.
- Ha nincs titkolni valód, mondj el mindent. Ha kibékültetek, akkor nem kéne külön ülnötök…
- Összejöttünk… - suttogja maga elé halkan, bennem pedig az ütő megáll.
- MI?! – kiáltok fel örömömben, ha jól hallok még, akkor Daehyunnal egy időben.

(Sziasztok^^ Nyaaa~? Kinek tetszett? És kinek nem? Remélem olyan nincs xD
Igyekeztem jól megírni, hamár ennyit kellett várnotok rá:/
Hamarosan érkezek a többi ficivel is, további szép napot! ♥♥♥)